Csak egy pillanatra akadt meg a levegővétel, amikor méreg-szavaid kéjesen megforgattad bennem. Ti mind az én poklomban élősködtök – ne csodálkozzatok hát, ha néha kilök magából titeket, mint az epét. Annyira fázom. Keresem az anyai testet, ahová egy kis időre visszakuporodhatnék. Most pedig ölj meg, űzz ki magadból, szívj ki mint a mérget őrjítő magányodból. Őrületesen nagy öröm megszabadulni tőlem. Lábamnál a víz körbe-körbe táncol a fekete mélységbe.
VISSZASZÁMLÁLÁS
Így ülök ott lent, monoton csempe-magányban, várva a két megállóm, földalattival. Körülöttem piros kijelzők számolnak vissza; a világból tikktakkolják ki azt, aki néma táncukon mereng. Oldalra nézek; egy plakát gúnyolódva kérdi, „hol szorít a cipő?” – alatta a játékszabály, de elolvasni már nincs időm. Ahol tévedek, ott időzített bomba vár. Megtalálod-e a kulcsot hozzánk, mielőtt ránk kacag a visszafordíthatatlan?
BŐR ÉS LEVÉL HATÁRÁN
Sirokai Mátyás versei a betondzsungelen túli világról
Sirokai Mátyás könyvét olvasva három dolog azonnal világossá válik. Először is: mondanivalójához a legközelebb úgy juthatunk, ha magunk is természetközelben vagyunk olvasása közben. Másodszor: nem szükséges több száz oldalon át értekezni ahhoz, hogy húsba vágó gondolatok szülessenek a körforgásról, amelynek rövid életünk is része. A harmadik tanulság pedig éppen az utóbbiból következik: ami a betondzsungelen túl van, az nem holmi makett vagy díszlet, amely megszínezi a városképet. A növények, a fák és minden felbukkanó fűszál együtt él és lélegzik velünk, akkor is, ha erről mi időről időre elfelejtünk tudomást venni. „Nemcsak én mászom a fákon, a maguk lassú és türelmes módján ők is kapaszkodnak belém.”
A Lomboldal az ember és a természet elfelejtett egységéről beszél. Ez az egység olyannyira magától értetődő, hogy olvasás közben sokszor alig tudjuk eldönteni, hogy egy gyökereivel a „felső és alsó” világot elválasztó évszázados fáról, vagy inkább saját magunk, az ősi ember képéről kapunk pontos leírást. „Életben tartani egy hangot, a fák lepecsételt szájára függesztett szemekkel, életben tartani a szobamély csendben, gerinc melletti izmaid helyett könyvek gerincét simítva, egy hangot, ami csak a fejemben szól, de valóságosabb a szájnál, ami a fülemre tapad, enni kér, életben tartani, ami előbb kezdett beszélni mint én magam, ami velem van még álomban is, egy hangot, ami megnevez, elhatárol, mégis az egyetlen, amin meg tudok szólalni, életben tartani azt, ami a saját ellenségemmé tesz, de nélküle csak a véráram zúgása marad, két madár búcsúröptének íve a hajnali égen, egy levél útja a lombketrectől a talajig és a földbe, életben tartani, miért is akarom.”
A kötetet olvasva először nehéz megtalálni a logikát a különböző szövegrészek műfaji és stílusbeli váltakozása között, de csak amíg rá nem jövünk, hogy maga a könyv is olyan, mint egy növényekkel teli erdő: szabálytalan, göcsörtös, itt-ott burjánzó, máshol egészen csupasz. A sok különálló rész így alakul át észrevétlenül tökéletes egésszé, amelyben Sirokai Mátyás a jóga és a kötéltánc mozdulatsorainak mély megélése által tanít minket érzékelni a pulzáló, sejtjeinken keresztül belénk áramló energiát.
Ennek az energiának, a természet és ember között áramló, kétirányú lüktetésnek ad kifejező elnevezést Sirokai, amikor az általa alkotott „növénylés” kifejezést használja. Ez a növényi lét adja a könyv alaphangját, amely egyszerre nyugodt és zaklatott, egyszerre suttog és kiált. Szerves részekké válunk, a növénylés által találjuk meg az egyensúlyt. Meditáció ez, a törzs gyűrűi valójában az én koncentrikus köreim, amelyek mindig is hozzám tartoztak, mégsem kerülhetek hozzájuk elég közel.
„Az erdő koncentrikus köreiben egyre beljebb hatolva mintha leválna minden, amit a mindenkori emberi természet tárgyköreibe sorolhatunk – a szavakig bezárólag. És ez a némaság talán beszédesebb, mint bármi más.” Egy új, titkos nyelv az, amire a Lomboldal olvasása során rábukkanhatunk, pontosabban: ráérezhetünk.
Sirokai könyvét letéve másként fúj a szél, másként csiklandoznak a fűszálak. A föld illatába keveredik a mindenség. Nem marad más hátra, mint szűkös látóterünkből fölfelé tekinteni, oda, ahová csak a fák ágai érhetnek el, és olyan mélyre jutni, ahová csak az igazán erős gyökérzet hatolhat.
A recenzió online linkje: https://magyarnemzet.hu/lugas-rovat/bor-es-level-hataran-9889694/
ELTÖRÖTT KAPCSOLATOK
„Azoktól a gyönyörű poharaktól már akkor búcsúzni kezdtem, amikor az áruházból hazaérve a konyhaszekrény legbiztonságosabb, felső polcára helyeztem őket. A borospoharak élete kialakításukból és törékenységükből kifolyólag igencsak rövid – nem lehet véletlen, hogy a legtöbb háztartásban sosincs belőlük elég, ami általában csak egy- egy nagyobb családi összejövetel során derül ki. Az, hogy az embert egy vadonatúj pohár láttán elöntse a mélabú, valljuk be, kissé nevetséges, egészen addig, amíg egyszer meg nem próbálunk a jelenség mögé pillantani.(…)
Kibogozhatatlanságoddal együtt kell élnem, mert neked is megvannak a saját csomóid, amelyeket ki kell oldanod. Talán egyszer, sok-sok törött pohár szilánkjain át, mi is megláthatjuk egymást úgy, ahogy vagyunk: hátha egyszer megszűnik a félreértéseinkből és hibáinkból adódó visszafordíthatatlanság.”
A Reformátusok Lapja pünkösdi számában jelent meg legutóbb publicisztikám, szeretettel ajánlom mindenkinek. 
FEKETE TINTA
Vasból és fából vagyunk – két vállra fektetnek gyűrődéseim. Kinézek a vonat ablakán, de a sok zöld eltakarja a lényeget. Ismét csillapul a remegés, amit a Föld középpontja mozgat. Ellenőriztem a vonatjegyem, de úti cél helyett csak fekete tinta volt rajta. Hozzád érni fekete tintába mártott ujjakkal.
A KISISKOLÁSOKAT TÁMADNÁ AZ LMBTQ-LOBBI
Általános iskolásokat nevelnének az LMBTQ-ideológia alapján különböző liberális szervezetek – a minap megjelent hír önmagában nem új keletű, mégis, érdemes elgondolkodni, hogy milyen küldetéstudat állhat a legfiatalabbakat célzó érzékenyítő kampányok mögött.
A Demokratikus Nevelésért és Tanulásért Közhasznú Egyesület pedagógusokat, illetve más, kisiskolás korú fiatalokkal foglalkozó szakembereket igyekszik rávenni, hogy tanórákon ismertessék meg az LMBTQ-ideológiát. Azt javasolják, hogy ehhez elsősorban a Meseország mindenkié című mesekönyvet és az ahhoz készült foglalkozásterveket, óravázlatokat használják fel. Helyben vagyunk: a híres-hírhedt mesekönyv, a gyermekérzékenyítés kézikönyvéül is szolgáló Meseország mindenkié a liberális szervezetek szerint tökéletes eszköz arra, hogy támogassa a „véleményüket felvállaló, önmagukért és másokért kiálló állampolgárok nevelését”.
Az már rejtély, hogy a „vélemény felvállalásától” miként jutunk el odáig, hogy azt az oktatási rendszerbe ágyazva még nem kialakult identitású és gondolkodásmódú fiataloknak tényként, sőt mi több, tananyagként adagolják. Ugyanis ezen szervezetek nem titkolt célja, hogy olyan fogalmakkal ismertessék meg az óvodás és iskoláskorú gyermekeket, mint a homofóbia, a hetero-, a bi- és a homoszexualitás, a transzneműség, a transzvesztita, a nemi identitás, a nemi orientáció, illetve a coming out. Ennek a lobbitevékenységnek volt az egyik legnagyobb port kavaró lépése a Labrisz Leszbikus Egyesület által kiadott Meseország mindenkié című „mesekönyv”, amely a legkisebb korosztály politikai (!) és szexuális ideológiai érzékenyítésére szolgál, és amelyben kilenc szerző ismert meséket kifacsarva többek között meleg, leszbikus és transznemű mesehősöket ábrázol. A kötetben a transzgender nemváltásokat megjelenítő mesék mellett homoszexuális esküvőt és házasságot bemutató történetek is helyet kaptak.
A Demokratikus Nevelésért és Tanulásért Közhasznú Egyesület Mesés óratervekről szóló levele azonban rámutat egy sokkal nagyobb problémára, amelyről igen kevés szó esik. Mint írják, „olyan szakemberekhez fordulnak, akik gyerekcsoportokkal, fiatalokkal foglalkoznak, például pedagógusok, pszichológusok, iskolai szociális munkások, hitoktatók, ifjúsági segítők stb”.
Manapság a pszichológus- és tanártársadalom olyan mértékű megosztottságát tapasztaljuk, amelynek legnagyobb vesztesei azok a fiatalok, akik életkorukból adódóan az egyik legbefolyásolhatóbb társadalmi réteget jelentik. (Hogy egy hitoktató, ha vallását, hitét és munkáját komolyan veszi, miként jut oda, hogy genderérzékenyítést folytasson, már egy másik kérdés…)
Nem titok, hogy a nyugatos, liberális kánonba be nem tagozódó, két lábbal a földön járó, józan ésszel, a biológiát figyelembe véve gondolkozó szakemberek napjainkban kisebbségben vannak az agresszív érzékenyítést, a másság erőszakos elfogadását hirdető társaikhoz képest. A kiközösítés, szakmai reputációjuk rontása egyenes következménye álláspontjuk felvállalásának, ami mára odáig vezetett, hogy sokszor a pszichológusok, tanárok és egyéb szakemberek inkább meg sem nyilvánulnak ezekben a megosztó kérdésekben, a különböző megkeresésekre szabadkozva teszik le a telefont (tisztelet a néhány kivételnek).
És hogy végül mi marad? Szivárványos zászlók az óvodában, a hagyományos értékekre épülő mesék és tananyagok fokozatos kiszorítása, a másként gondolkodók erőszakos elnyomása, nevetségessé tétele. A tolerancia és kisebbség zsarnoksága már iskoláink ajtaján kopogtat, a véleményformálás itt már nem elég. Nagy szükség lenne azokra a szakmabeliekre, akik rámutatnak a manapság szélsőségekig fajuló érzékenyítés veszélyeire, de legfőképpen annak hosszú távú hatásaira.
A cikk a Magyar Nemzet online felületén jelent meg, a linkre kattintva olvasható.
Mandineren ITT elérhető.
MIÉRT IS
„Életben tartani egy hangot, a fák lepecsételt szájára függesztett szemekkel, életben tartani a szobamély csendben, gerinc melletti izmaid helyett könyvek gerincét simítva, egy hangot, ami csak a fejemben szól, de valóságosabb a szájnál, ami a fülemre tapad, enni kér, életben tartani, ami előbb kezdett beszélni mint én magam, ami velem van még álomban is, egy hangot, ami megnevez, elhatárol, mégis az egyetlen, amin meg tudok szólalni, életben tartani azt, ami a saját ellenségemmé tesz, de nélküle csak a véráram zúgása marad, két madár búcsúröptének íve a hajnali égen, egy levél útja a lombketrectől a talajig és a földbe,
életben tartani, miért is akarom.”
Sirokai Mátyás: Lomboldal
Jelenkor, Budapest, 2020.
A FEMINIZMUS KUDARCAI
Eltökélt, kihívó szempárral találom szembe magam, amint a villamos döccenve a megállóba ér. A plakát szinte egészét ennek a céltudatos hölgynek az arca foglalja el; műszempillái sűrű erdőként meredezve veszik körbe tekintetét. Erős, piros rúzst visel, arcát hullámos, sötétbarna haj keretezi.
Függőlegesen lefelé, a plakát tetejétől az aljáig vastag, fehér betűkkel egy weboldal neve fut, alul pedig egy mondat, amely még a bizonytalankodók számára is egyértelművé teszi az üzenetet: „Találd meg a tökéletes sugar partnert.” Hitetlenkedő mosolyom hamar szörnyülködő grimasszá torzul, mire elhagyjuk a megállót. Szóval a sugar daddy után itt a sugar partner. Végül is – mondhatnánk – a partner szó valamiféle előrelépést színlel a nemek egyenlősége felé, a gazdag, főként idős férfiak „támogatására” és pénzére apelláló párkereső helyett.
Azonban a helyzet valójában szörnyű. Miközben a feminista mozgalmak folyamatos, agresszív, de javarészt látszólagos tettekben és hangzatos jelszavakban kimerülő küzdelmet folytatnak a nemek egyenlőségéért, a nők helyzetére, sokszor kiszolgáltatottságára támaszkodó cégek és applikációk virágkorát éljük. Így fordulhat elő, hogy a beköltözős műsorban szexuális tárgyként kezelik az ezzel egyébként teljesen egyetértő nőket vagy hogy a luxusfeleségek életébe pillantva számtalan nő akar hasonló életet, mit sem sejtve arról, hogy mi rejtőzik a csillogás mögött.
Azért jobb, ha néhány kérdést fölteszünk a jelenség kapcsán, akármennyire is kezdünk hozzászokni, hogy a liberálfeminista véleményterror a valódi, létező problémák helyett folyamatosan a hagyományos értékeket, a normalitásból és biológiából fakadó egyértelműségeket támadja.
A rengeteg családellenes törekvés mellett a nemek egyenlőségéért küzdő mozgalmak miért nem szólalnak fel például a nők egyértelmű kihasználására építkező „társkereső” oldalakkal szemben? Ugyanezek a mozgalmak miért a különböző LMBTQ-csoportok jogainak szélsőséges kiterjesztésén fáradoznak, mikor szemmel láthatóan még a női nemet érintő alapvető problémákat sem sikerült megoldaniuk? Ha a feminista mozgalmak szerint egyedül a nő döntése, hogy mit kezd az életével – amelybe beletartozik, hogy sugar daddyt vagy sugar partnert keres magának –, akkor az, akinek legnagyobb vágya, hogy családanya legyen, miért támadást, megvetést és lenézést kap válaszul?
Az igazság az, hogy miközben a nőket magasztaló (sokszor szélsőségesen férfiellenes) Instagram-posztok, reklámok és önsegítő kiadványok tömkelege áraszt el minket nap mint nap, az alapvető mentalitásbeli problémák ugyanúgy velünk élnek, csupán a XXI. század korszellemére adaptálva. A jól hangzó, „nyugatos” szlogenek pedig üres, félrevezető, a valódi problémákat szőnyeg alá söprő próbálkozások csupán. Aki valóban fontosnak tartja a nők és a nőiség szélsőségektől mentes kibontakozását, az nem dőlhet be ennek az ócska, felszínes propagandának, amikor a húsba vágó valóság nap mint nap beleröhög az arcunkba.
A körúton végigvillamosozva még jó néhányszor szembetalálkoztam a milliomosok karjaiba (vagy inkább luxusautóiba) vágyó hölgy képével, aki vélhetően még jó néhány hétig fogja szuggesztív tekintetével csábítgatni az arra kaphatókat egy könnyebb, ám annál hamisabb út felé.
Az írás a Magyar Nemzet május 12-i számában jelent meg, valamint a lap online felületén.
Mandineren ITT olvasható.
SZILVAY GERGELY: ANTROPOLÓGIAI ELLENFORRADALOMRA VAN SZÜKSÉG
Hogyan lett a Nyugat az LMBTQ-mozgalmak táptalaja? Mikor bontakozott ki a feminizmusból egy szélsőséges ideológia? Van-e a genderelméletnek helyes formája? Szilvay Gergely újságíróval az Alapjogokért Központ gondozásában megjelent A genderelmélet kritikája című könyvének apropóján beszélgettünk.
Az interjú a Magyar Nemzet május 11-i számában jelent meg, illetve online formában a linkre kattintva olvasható.
Kép forrása: Bach Máté/Magyar Nemzet
FELEJTÉS
Nem tudom, hogy mit,
de elfelejtettem.
Így jutsz eszembe újra és újra;
a felejtésbe feledve.