Csak egy pillanatra akadt meg a levegővétel, amikor méreg-szavaid kéjesen megforgattad bennem. Ti mind az én poklomban élősködtök – ne csodálkozzatok hát, ha néha kilök magából titeket, mint az epét. Annyira fázom. Keresem az anyai testet, ahová egy kis időre visszakuporodhatnék. Most pedig ölj meg, űzz ki magadból, szívj ki mint a mérget őrjítő magányodból. Őrületesen nagy öröm megszabadulni tőlem. Lábamnál a víz körbe-körbe táncol a fekete mélységbe.
K. KRISZTINA ÍRÁSAI
