Érzéketlen betűkkel próbálom a szakálladon végigfolyó sörhabot felitatni. Már tudjuk, hogy minden folyadék méreg, és hogy a víz a legszilárdabb halmazállapot. Csak gondolatban téphetünk rózsát, a szakadást valahol a gyomor tájékán érezzük meg. Te végül is csak szerelmes tudsz lenni – valahogy így mondtad, de a pulzusszám emelkedésétől várt gyönyör hamar elnyújtott küszködésbe csap át. Épp megmozdultak a kövek; gólyalábakon, réseik közt egyensúlyozva próbálom magamhoz szorítani az elszáradt szirmokat.
K. KRISZTINA ÍRÁSAI