Nem tudom, hogy mit,
de elfelejtettem.
Így jutsz eszembe újra és újra;
a felejtésbe feledve.
ZSÁKUTCÁK
Végigsimítottam a sima kézfejen, az érintésre éhes ujjakon, a bőr alatt futó ereken. Ez egy más kéz volt; másé volt ez a kéz. A lélek tükre, ahol az ember véget ér. Még most is gyakran kísértesz álom és ébrenlét határán. Öt, zsákutcában végződő irány – önmegtagadás.
HAMU
Kábultan időzök izzó fényednél
Viszketek, kaparom –
bőrömet égeti a szüntelen várakozás.
Fekete körökben álmodok,
Sugarad fényében önként elhamvadok.
SZORÍTÁS
Túl erősen fogod a kezem – mondtad.
Elengedtük egymást,
de a szorítás
maradt.
VAJON
Vajon mit érzek majd,
ha azzá válsz,
aki mindig is lenni akartam?
LOMTALANÍTÁS
Eltökélten rendezgeted mélységeid – véget ért a lomtalanítás. Egy dobozban viszed fel a padlásra, óvatosan egyensúlyozva az összegyűlt limlom között. Kevesen veszik a fáradságot az emlékezésre. Ha nem így lenne, tisztább és pofásabb körökben rónánk életünket. Falevél életű emlékezés: akkor is szép, ha rátaposok.
Késő őszi gondolatok a Vasarnap.hu-n.
KÉT BORFOLTOS PARAFADUGÓ
Két borfoltos parafadugó – ennyi maradt utánad. A fiókot kihúzva folyton a kezem ügyébe kerülsz. Már annyiszor ki akartam dobni őket, de félek, hogy abban a pillanatban mindent elfelejtenék. Te is azért felejtettél el, mert nem adtam neked semmit? Mondd csak, hová gyűjtögettél? A múltkor hosszan néztelek téged és nagyon öreg voltál. Gyakran haragszom rád és nem értelek. De nem bonyolultságod miatt, hanem mert cserben hagytál.
HOZZÁD
Előled hozzád menekülök.
SEMMI
Kegyetlen tekinteted belém kapaszkodik – emlékeink sírján, némán fohászkodik.
HARMÓNIÁK
A konyhában ült és gitározott. Ablaka előtt elsietve figyeltem fel a gyöngyöző, szelíd hangokra. Egy másodperc volt, nem több: láttam a férfi kócos-hosszú haját és a sötétkék inget, amely combjáig érve fedte csupasz lábát. Magamra ismertem benne – meg rád és másokra. Ujjpercekbe oltott harmóniák vigasztalnak.