Mei Er: Romvirágok

„Hadd jöjjek vissza hozzád, az üres csókokhoz
a sűrűségedből megtapasztalni a tapintást
az én nagyszerű semmim vagy
illatos testemből pedig kristályos virágok nőnek
Én vagyok létezésed egyedüli oka
hétszázmillió éve, én vagyok te
igazi és gyönyörű romod”

/Mei Er: Tizenkettő mögött. Kossuth Kiadó. Budapest, 2021. részlet./

Continue Reading

HAMVAS BÉLA: KARNEVÁL

IV. könyv, részlet

„(unalom és rezignáció és apátia és ataraxia és engedni és engedni, anélkül hogy a dolog komoly áldozatba kerülne, lassan lemorzsolódni, semmi él, semmi konfliktus, félig letagadva, inkognitó, álarcban elbolondítva, fáradtan, álmosan, mindig tekintettel lenni, az egész olyan aprócska lesz, pseudoautonómia, jó előre mindent feladva, titkolt elégedetlenséggel, fojtott lázadásokkal, szomjasan, kiábrándulva, hiábavaló álmokkal, támolyogva, még az igazi szenvedéshez se jut el soha, az igazi örömről nem is szólva, félmegoldások, abbahagyott mondatok, rosszabb, mint a hazugság, elhallgatás, egymástól való félelem, a kényszer állandó tudata, fogság, nekibuzdulás, hogy most aztán, csend s fogcsikorgatás, félhomály, narkotikumok és pótörömök, látni, hogy mind így van, és a nők szenvedése, hiába, egyetlen csók nélkül, mert hitványságukat féltik, hogy elégnek, pedig csak a tűzben lehet élni, reszketnek, a holnap, a holnap, mindig ez a borzalom, hogy mi lesz, ugyanaz a langyos unalom és fals visszhang és fáradt várakozás, hitetlen tévelygés, nincs pillanat, nincs elhatározás, se jó, se rossz, csak laza derengés, aggodalom, lopott pillantások, megdermedő szenvedélyek és a félelem, hogy ebből bosszú lesz és irigység és könnyek és csendes kétségbeesés, még a külső hajrá jól jön, amibe magát fojtogatja, és szédülhet a forgatagban, ahol semmi sem történik, csak mindenki menteni akarja, aki menthetetlen, de a vészből önmaga helyett vak macskát, elszorult torokkal beszél arról, ami nem is volt igaz soha, álmodozik, hogy végre szólhasson, és némán elhalad a mellett, aki szomjazik, ha csak pillanatig is kigyúlna, de nem, szakad, és fogynak a percek, hiába őrzi, és rakja el dobozokba, eldugja, hogy megmaradjon, fogy és fogy a doboz, és kiürül, és a pillanat elpárolog, elérhetetlen távlatok, mi jobb? mi jobb? De a jót a két rossz között elejti, a pad alá gurul a sötétbe, hiába keresi, csak a keze lesz maszatos, feláll, azt mondja, nem találom, a garas elveszett, és a szegény elveszett garast eltemeti, szegény, sírjához mindennap kimegy, és gyászruhát ölt és könnyezik, szegény garas meghalt, szegény jó garas, szegény, az egyetlen volt, aki szeretett, a sírban nyugodna, de nem tud, mert elveszett a sötétben, a pad alá gurult, nincs, ó, gyászolni minden garast, és szemére hányja, hogy boldogságáról nem gondoskodik, pedig aztán megérdemelné, hiszen annyira, legalább tudná milyen, egyetlenegyszer ihatna, ha már nem tudja, legalább ne tudná, emlékszik? honnan? ki tudja? ne tudná, számára külön előjegyezve és fenntartva, nem érti, mikor nincs, és nem is lesz sohasohasoha, pont ő, aki annyira tudja, hogy ez a nincs a van, és hiába nincs, az egyetlen van, mindig távolabb és távolabb, és haza kéne menni)”

Continue Reading

MIÉRT IS

„Életben tartani egy hangot, a fák lepecsételt szájára függesztett szemekkel, életben tartani a szobamély csendben, gerinc melletti izmaid helyett könyvek gerincét simítva, egy hangot, ami csak a fejemben szól, de valóságosabb a szájnál, ami a fülemre tapad, enni kér, életben tartani, ami előbb kezdett beszélni mint én magam, ami velem van még álomban is, egy hangot, ami megnevez, elhatárol, mégis az egyetlen, amin meg tudok szólalni, életben tartani azt, ami a saját ellenségemmé tesz, de nélküle csak a véráram zúgása marad, két madár búcsúröptének íve a hajnali égen, egy levél útja a lombketrectől a talajig és a földbe,

életben tartani, miért is akarom.”

Sirokai Mátyás: Lomboldal
Jelenkor, Budapest, 2020.

Continue Reading

KÉTFÉLE EMBER VAN

Kétféle ember van. Az egyik, mikor az utcán elbámészkodik, s megüti a lábát egy kőben, így szól: „Hű, de ügyetlen voltam”. Erre megdörzsöli sajgó lábát, s eltökéli, hogy máskor majd jobban fog vigyázni. A másik, mikor szórakozottságában belevágja lábát ugyanabba a kőbe, így szól: „Ez Magyarország”.

Írta Kosztolányi 1930-ban, Lenni vagy nem lenni című írásában. Lám, nincs új a nap alatt.

Continue Reading

HAMVAS BÉLA: PATMOSZ I.

„Olyan ember, aki szívesen hódol meg, igen ritka. Elvetemült ember kevés van, az igazságot nem jó megtagadni, s ezekről az emberekről köztudomású, hogy szociálisan negatív lények. De éppen olyan ritka az olyan ember, aki az igazságot nem áldozza fel, és tekintet nélkül arra, hogy az életmenetére kedvező, vagy kedvezőtlen, az igazság mellett kitart és nem alkuszik, inkább vállal szegénységet, mellőzést, üldöztetést, megalázást. Ez az ember tisztában van azzal, hogy az igazság őt a csávából nem fogja kihúzni, de ezt nem is kívánja. Életének tartalma nem az, hogy az igazság, amiért mellette kitart, az élet különböző kellemességeivel megjutalmazza, hanem tekintet nélkül annak következményeire, egyszerűen az igazsághoz való hűség. Rettenetes dolog az igazságtól elhagyatva élni, és elfulladó szorongással látni, a hazudozás miképpen diadalmaskodik, és a korrupt ember miképpen részesül az élet pozitívumaiban, az igazság beavatkozása pedig késik, késik és egyre csak késik, és nem történik semmi, az elaljasodás fokozódik, és az ember abban a hiszemben kezd lenni, az igazság merő rögeszme, ő pedig idióta és fantaszta és hibbant görcsben él, miközben szemét lehunyja és sóhajt: igazság. Hűségem a tied, nem kell, hogy megjutalmazz, nem kell, hogy fölemelj és megments és győztessé tégy, ha el is hagytál, én nem foglak elhagyni, és hűségem a tiéd.”

Continue Reading

NATHANIEL HAWTHORNE: A SKARLÁT BETŰ (2)

„Valahányszor meglátott valamit, ami örökké éber kíváncsiságát fölkeltette, odaröppent és úgyszólván kiragadta az illető embert vagy tárgyat, mint jogos tulajdonát, de csak amennyire kedve tartotta, anélkül, hogy saját hangulatait csak a legkisebb mértékben is ahhoz igazította volna.”

/Nathaniel Hawthorne: A skarlát betű/

Continue Reading

GYŐRFFY ÁKOS: HAZA

„Ez a világ ott volt körülöttem, ez a világ bennem volt, mégsem lehettem jelen ebben a világban, mert olyan erőkkel kellett folyamatos, kíméletlen küzdelmet vívnom, amelyek ennek a világnak az elpusztítására törekedtek. (…) A sárkány, ahogy az angyal is, mindenki életébe betör, hogy felforgassa és szétzilálja az ember hamis és gyáva gondolatvilágát. Ezeket a találkozásokat nem kerülhetjük el.”


/Győrffy Ákos: Haza/

Continue Reading