Önáltatásaink rabjai vagyunk, így próbálva újra és újra kitörni gyűlölt és áhított egyensúlyi állapotunkból. Nálunk hatalmasabb erők feszülnek egymásnak, harcuk tökéletes diszharmóniába taszítja gyermeteg álmodozásainkat. Kicsúszom karjaidból, mielőtt érintenél; nem illeszkedem körforgásodba. Bárcsak meghaltunk volna egy kicsit! – de áldozatok nélkül talál ránk a béke. Igyuk ki az utolsó cseppig; nem vagyunk egymás lázadása. És ha az Isten is úgy akarja, találkozunk majd félreértett síkjaink origójánál.
K. KRISZTINA ÍRÁSAI