AKKOR IS VAN, HA NINCS

„Mintha nem is élnének, csak mint a kísértetek, akkor kelnének életre, ha a férfi forró szenvedélyéből egy kortyot ihattak”

– írja Hamvas Béla 1948-ban Cave poetam című feljegyzésében „a nőről”. Hamvas életműve szinte számtalan nézőpontból vizsgálható, a Medio Kiadó azonban hiánypótló gyűjteménnyel lepte meg az olvasókat az író születésének 125. évfordulóján. A női nemmel, eszményképpel és a szerelemmel Hamvas műveiben lépten-nyomon találkozhatunk, de pontos leírások helyett inkább utalásokat, különböző gondolatelemeket és „értekezéseket” találunk. Ennek ellenére

nem túlzás azt állítani, hogy A Szépség istennői című összeállítás viheti az olvasókat a legközelebb, ha nem is Hamvas nőkről alkotott képének teljes megismeréséhez, de annak leginkább reális értelmezéséhez.

A kötet egyik érdekessége, hogy bizonyos oldalakon QR-kódot találunk, amelyeket leolvasva Fekete Ernő és Fullajtár Andrea színművészek előadásában hallhatjuk az adott szövegrészleteket.

Katona Zsuzsa és Thiel Katalin nagyszerű munkát végzett a kötetbe kerülő anyagok összeválogatásánál, így Hamvas számos művéből, például a Scientia Sacrából, A babérligetkönyvből, a Karneválból, a Sareptából, az Arkhaiból, a Silentiumból és A bor filozófiájából is olvashatunk részleteket. A gyűjtemény egy másik szakaszát képezik Hamvas Béla levelezései édesanyjával, munkatársnőjével, tanítványával és természetesen második feleségével, egyben legnagyobb szerelmével, Kemény Katalinnal is. Róla egyik levelében azt írja, „Feleségem messze a legmagasabb rendű asszony, akit ismerek (azt hiszem, ő tényleg Szent)”. Azt, hogy saját hitvese került legközelebb Hamvas megértéséhez, bizonyítják a hozzá írt levelei – amelyekből szintén olvashatunk a kötetben –, visszaemlékezései, valamint a kötet nagyobbik részét kitevő Élet és életmű című, Hamvasról írt nagyívű tanulmánya. Kettejük kapcsolata minden nehézség ellenére egészen különleges volt, a közöttük lévő kötelék mély szellemi alapokon, egymás tiszteletén és főként a közös megismerésen alapult.

A legnagyobb tévedés, amit olvasóként elkövethetünk – különösen igaz ez Hamvas esetében –, ha félreértjük az írót. Ennek veszélyére írásában Kemény Katalin is többször felhívja az olvasó figyelmét, így ezt a válogatást is nyitott szellemmel és lélekkel kell lapozgatnunk, vigyázva, hogy az egymásnak néhol ellentmondó gondolatok ne a zavarunkat erősítsék, hanem kibontakoztassák, kiegészítsék a hamvasi nőképet. Utóbbit ugyanis nem lehet pontosan definiálni, Hamvas különböző életszakaszaiban és műveiben eltérő megnyilatkozásokat, ahogy ő írja, „léha” és „könnyelmű” gondolatokat fogalmaz meg. „A nő halhatatlansága a mulandóságában van. Ezért női minden, ami ének és tánc, gyümölcs és virág, étel és ruha, évszak és hangulat, érzelem és gondolat, társadalom és test. Mindaz, ami eltűnik éspedig nyomtalanul” – jelenti ki Hamvas, hogy aztán később a szeretett nőt örök és áradó, éltető erőként jelenítse meg:

„Mert ő az egyetlen, aki úgy tud lenni, hogy akkor is van, ha nincs. Ha tudom, hogy titok vagy, nem vagy az többet. De nem tudom. Csak egyet: rajtad keresztül jöttem, s rajtad keresztül jutottam ilyen tájra és ismét rajtad keresztül más-más világba, varázsba, magamnak hitt magamba, ami más volt”.

Egy biztos: Hamvas Béla szeretett, méghozzá „megszentelt” módon, úgy, ahogyan csak „két psziché” szeretheti egymást.
(A szépség istennői – Hamvas Béla a női eszményről, a női nemről, nőkről, szerelemről. Szerkesztette: Katona Zsuzsa – Thiel Katalin. Medio Kiadó, Budapest, 2022, 126 oldal. Ára: 3990 forint)
A recenzió nyomtatásban a Magyar Nemzet Lugas című mellékletében, október 29-én jelent meg.

Az Instagram-linkért kattints ide!

Continue Reading

Tényleg nőnap?

✒️ „Március 8-án a nőket ünnepeljük. Egy újabb nap, amikor a virágárusok a szokottnál nagyobb profitra tehetnek szert, hiszen a cégek, a különböző politikai szereplők és csoportok hatalmas tételben rendelik az elosztogatásra szánt virágokat, otthon a férfiaknak pedig a család összes hölgytagjára gondolniuk illik ilyenkor. Tudjuk, hogy ezen az egyébként munkásmozgalmi eredetű napon elvileg a nőket köszöntjük, azonban az, hogy miért és hogy egyáltalán kit tekintünk nőnek, manapság egyáltalán nem egyértelmű. A nőiség fogalma – számos egyéb fogalomhoz hasonlóan – ideológiailag megterheltté vált: elvesztette a XX. században kirobbant nyelvi háborút, és egyfajta hadizsákmányként elfoglalták, kisajátították. Ez a nyelvi háború csupán eszköze annak az ideológiai harcnak, amelyben saját fogalomkészlet megalkotásával könnyen uralható a szellemi terep, és amely harcban a konzervatívok csak az utóbbi évtizedben kezdtek el felzárkózni.”

➡️ Nőnapi publicisztikám a Magyar Nemzet Lugas című mellékletében jelent meg, március 5-én.

Link: https://magyarnemzet.hu/lugas-rovat/2022/03/tenyleg-nonap

Mandiner-link: https://mandiner.hu/cikk/20220308_belfold_nonap_velemeny_kincses_krisztina_virag_ideologiai_harc

Continue Reading

A FEMINIZMUS KUDARCAI

Eltökélt, kihívó szempárral találom szembe magam, amint a villamos döccenve a megállóba ér. A plakát szinte egészét ennek a céltudatos hölgynek az arca foglalja el; műszempillái sűrű erdőként meredezve veszik körbe tekintetét. Erős, piros rúzst visel, arcát hullámos, sötétbarna haj keretezi.

Függőlegesen lefelé, a plakát tetejétől az aljáig vastag, fehér betűkkel egy weboldal neve fut, alul pedig egy mondat, amely még a bizonytalankodók számára is egyértelművé teszi az üzenetet: „Találd meg a tökéletes sugar partnert.” Hitetlenkedő mosolyom hamar szörnyülködő grimasszá torzul, mire elhagyjuk a megállót. Szóval a sugar daddy után itt a sugar partner. Végül is – mondhatnánk – a partner szó valamiféle előrelépést színlel a nemek egyenlősége felé, a gazdag, főként idős férfiak „támogatására” és pénzére apelláló párkereső helyett.

Azonban a helyzet valójában szörnyű. Miközben a feminista mozgalmak folyamatos, agresszív, de javarészt látszólagos tettekben és hangzatos jelszavakban kimerülő küzdelmet folytatnak a nemek egyenlőségéért, a nők helyzetére, sokszor kiszolgáltatottságára támaszkodó cégek és applikációk virágkorát éljük. Így fordulhat elő, hogy a beköltözős műsorban szexuális tárgyként kezelik az ezzel egyébként teljesen egyetértő nőket vagy hogy a luxusfeleségek életébe pillantva számtalan nő akar hasonló életet, mit sem sejtve arról, hogy mi rejtőzik a csillogás mögött.

Azért jobb, ha néhány kérdést fölteszünk a jelenség kapcsán, akármennyire is kezdünk hozzászokni, hogy a liberálfeminista véleményterror a valódi, létező problémák helyett folyamatosan a hagyományos értékeket, a normalitásból és biológiából fakadó egyértelműségeket támadja.

A rengeteg családellenes törekvés mellett a nemek egyenlőségéért küzdő mozgalmak miért nem szólalnak fel például a nők egyértelmű kihasználására építkező „társkereső” oldalakkal szemben? Ugyanezek a mozgalmak miért a különböző LMBTQ-csoportok jogainak szélsőséges kiterjesztésén fáradoznak, mikor szemmel láthatóan még a női nemet érintő alapvető problémákat sem sikerült megoldaniuk? Ha a feminista mozgalmak szerint egyedül a nő döntése, hogy mit kezd az életével – amelybe beletartozik, hogy sugar daddyt vagy sugar partnert keres magának –, akkor az, akinek legnagyobb vágya, hogy családanya legyen, miért támadást, megvetést és lenézést kap válaszul?

Az igazság az, hogy miközben a nőket magasztaló (sokszor szélsőségesen férfiellenes) Instagram-posztok, reklámok és önsegítő kiadványok tömkelege áraszt el minket nap mint nap, az alapvető mentalitásbeli problémák ugyanúgy velünk élnek, csupán a XXI. század korszellemére adaptálva. A jól hangzó, „nyugatos” szlogenek pedig üres, félrevezető, a valódi problémákat szőnyeg alá söprő próbálkozások csupán. Aki valóban fontosnak tartja a nők és a nőiség szélsőségektől mentes kibontakozását, az nem dőlhet be ennek az ócska, felszínes propagandának, amikor a húsba vágó valóság nap mint nap beleröhög az arcunkba.

A körúton végigvillamosozva még jó néhányszor szembetalálkoztam a milliomosok karjaiba (vagy inkább luxusautóiba) vágyó hölgy képével, aki vélhetően még jó néhány hétig fogja szuggesztív tekintetével csábítgatni az arra kaphatókat egy könnyebb, ám annál hamisabb út felé.

Az írás a Magyar Nemzet május 12-i számában jelent meg, valamint a lap online felületén.

Mandineren ITT olvasható.

Continue Reading

MERT MI, NŐK, KÖSZÖNJÜK SZÉPEN, JÓL VAGYUNK

Valóságos aknamezőn érezhetjük magunkat mostanában, valahányszor a nőiségről és az anyaságról, a családról, ne adj’ isten a férfi- és a női nemhez kötődő szerepekről merészelünk beszélni. Elég egyetlen rossz mozdulat, óvatlan lépés, és máris vicsorgó látszatforradalmárok gyűlnek körénk, hogy aztán szigorú mantrájukkal győzködjenek bennünket arról, mit is jelent valójában nőnek lenni.

Persze az igazi harc már jó ideje a teremtés rendje ellen zajlik. A kezdetben még értékes és jogos emancipációs törekvések hamar a valóság meghamisításába torkollottak, az elnyomottak pedig elnyomókká váltak. Ezért fordulhat elő, hogy amikor Zorigt Burtejin, az Amnesty International Magyarország nemek közötti egyenlőséggel foglalkozó szakértője „emancipációs ismeretek” tárgyból oktatja olvasóit, úgyszólván teljesen elfelejti, hogy céljaik legnagyobb része réges-régen megvalósult. Az igazság ugyanis az, hogy ma Magyarországon a nők egyáltalán nincsenek elnyomva; munkaerőpiaci és tanulási lehetőségeik szinte korlátlanok, szakmailag megbecsültek, és szabad akaratukból dönthetnek arról, hogy életük középpont­jául a kar­riert, a családot vagy éppen a kettő közti – kétségkívül nehezen megteremthető – egyensúlyt választják.

Nem, a valódi cél már jó ideje nem a nők helyzetének javítása vagy a nemek közötti egyenlőség kiharcolása. Inkább egy eltorzult, inverz irányba vágtatunk, egy olyan világ felé, ahol valaki alkalmatlansága ellenére is pozícióba kerülhet, csak azért, mert nő; szakmailag előnyt élvezhet egy férfival szemben, csak azért, mert nő; bármivel megvádolhatja a férfiakat, csak azért, mert nő; és ahol az anya akármikor és akárhányszor nemet mondhat magzata életére – csak azért, mert nő.
Zorigt Burtejin és társainak harca a nemek egyenlősége helyett a hatalom megragadásáról szól. Legfőbb fegyverük a jog, ugyanaz a megfoghatatlan, épp ezért korlátlanul formálható massza, amelyre hivatkozva a Nyugat a kulturális és vallási hagyományok lerombolásába kezdett. És bizony jaj annak, aki családról, anyaságról és kiteljesedésről mint egymáshoz kötődő fogalmakról beszél: erőszakos felszabadítóink a „szolidaritás” és a „tolerancia” szivárványos lándzsahadával sietnek felénk.

A legnagyobb ellentmondás, ami a radikális feminizmus és a nemek „új egyenlőségét” hirdetők rendszerében rejlik, hogy bár szüntelenül az egyéni döntés szabadságáról szónokolnak, mégis megkövezik azt, aki bármilyen felületen arról beszél, hogy számára a családanyaság jelenti a kiteljesedést. Mert az nem menő, nem haladó, az nem a mi narratívánk; rendelkezz úgy a méhedről, ahogyan mi akarjuk! Férfiként pedig álmodni se merj róla, hogy bármit is mondhatsz – hacsak nem válsz a női mozgalmak engedelmes kiszolgálójává.

A kérdés nem világnézetekről szól. A normalitás és az abnormalitás küzdelmének vagyunk szemtanúi – a fogantatáskor belénk teremtett, nemiségünkből adódó vágyak és késztetések elnyomásának és deformálásának nyelvbe, kultúrába, oktatásba és politikába oltása zajlik. Emiatt indulhatott azonnal rágalomhadjárat a családokért felelős miniszter ellen, ­miután kijelentette: nőként nem kell versenyeznünk a férfiakkal; nem kell választanunk a gyermekvállalás és a komoly szakmai munka, a felelősségteljes beosztás között. És igen, felesleges életünk minden pillanatában azért küzdeni, hogy legalább olyan jelentős beosztással és legalább akkora fizetéssel rendelkezzünk, mint a másik. Ugyanis ez mind egyéni élethelyzet, tudás, képesség, akarat – és döntés kérdése, amelynek szabadságát a női mozgalmak egyébként oly elszántan hirdetik.

Sosem volt még olyan stresszes nőnek lenni, mint manapság. Azt sugallják nekünk, hogy folyamatosan mérjük össze tudásunkat, pozíciónkat, képességeinket a férfiakéval, küzdjünk meg velük, harcoljunk ki magunknak és valósítsunk meg mindent, folyamatosan álljunk ki magunkért. Csakhogy mire észbe kapunk, rájövünk: nincs olyan, hogy a negyven az új húsz. Halálosan egyedül maradunk, rosszabb esetben társ és gyermekek nélkül, a ránk kényszerített „magasztos” ideo­lógiák fojtogató börtönében. Minden hideg, üres és visszafordíthatatlan.

Novák Katalin semmi mást nem mondott, mint ami az emancipációs törekvések lényege kellene hogy legyen: a te életed, a te döntéseid – ne hagyd, hogy beleszóljanak! Attól még, hogy valami nehéz és kihívásokkal jár, nem kell a könnyebb utat választani, elhitetve magaddal, hogy a nőiség nem több mint egy hátráltató tényező.

Mert mi, nők, köszönjük szépen, jól vagyunk. Csetlünk-botlunk, messze a tökéletességtől. Vágyunk a társra és tovább akarjuk adni az életet. Azért lehetünk erősek, mert meg tudjuk hozni a saját döntéseinket az életünk minden területére sunyin belopózó ideológiai mozgalmak manipulációja nélkül is. A férfiakat nem elnyomni, hanem kiegészíteni akarjuk. Elég szabadok vagyunk ahhoz, hogy ne csak magunkra gondoljunk. És ha ez valakinek nem tetszik, akkor az tényleg nem érti, hogy mit jelent nőnek lenni.

Publicisztikám a Magyar Nemzet december 17-i számában jelent meg, eredeti helyén a linkre kattintva olvasható.

A Vasárnap.hu szemléje ide, a Mandiner.hu szemléje ide kattintva tekinthető meg.

Continue Reading

AZ OKÉ, HOGY NŐ VAGY, DE ALKALMASNAK IS KÉNE LENNI…

A minap a Facebook-hírfolyam monoton görgetése közben egyszer csak Donáth Anna képe sunnyogott elém. Elgondolkodtam – vajon milyen oldalt sikerült véletlenül belájkolnom már megint, hogy súlyos arcába ily direkt módon bele kellett ütköznöm.

De csak egy hirdetés volt. Megosztom a tartalmát a Kedves Olvasóval, no nem mintha szadista volnék, de érdekes szöveg, főként annak fényében, hogy a momentumos hölgyeményt épp a napokban jelölték az év EP-képviselője díjra, legjobb közösségi médiahasználó kategóriában:

Ma a magyar politikából egy férfiklubot látnak a magyar nők. A parlamentbe bekerült nők számát tekintve Magyarország Európában sereghajtó, a világranglistán pedig az óceániai Palauval osztozik a 150. helyen. Ennek nem kell így lennie! Hiszem, hogy rengeteg nő vállal szerepet a közéletben, ha erős női politikusok példáját láthatja. Állj ki magadért, álljunk ki egymásért! Az erős Magyarországhoz erős nők kellenek.

Ellenzéki politikusnőink nagy részének megszólalásait, akcióit és szerepléseit figyelve az a benyomásunk támadhat, hogy ha a női politikusok ilyenek, akkor inkább nem akarunk belőlük egyet sem. Nemzetközi színtéren történő akcióik, zsé-kategóriás MTVA-székházas színészkedésük, parlamenti, közösségi médiás szerepléseik láttán sajnos jó néhányan az egész női nem nevében érzünk konstans szégyenérzetet miattuk. (Gondoljunk csak Kunhalmi ajtós incidensére, vagy hogy a minap szemrebbenés nélkül Gyulázta le Nyírő Józsefet, hogy Cseh Katalin és Donáth Anna az EP-ben palástolni sem tudják Magyarországot gyalázó képviselőtársuk szavai iránt érzett szimpátiájukat, hogy olyan nők akarnának kormányozni, akik alapvető nyelvtani szabályokkal sincsenek tisztában és akik vélhetően sohase gondolkodtak el azon, milyen a politikushoz és az Országházhoz illő viselkedés. Hogy Bangóné patkányozásáról már ne is beszéljünk.)

Születhet valaki nőnek, de ettől még nem válik automatikusan alkalmassá az általa áhított pozícióra. Csak azért ne legyenek nők a parlamentben, hogy elmondhassuk: lám, nálunk mennyire rendben van minden ilyen téren!

Az alkalmasság, a szaktudás, a politikushoz méltó(!) attitűd mind felette kell hogy álljanak a nemi kérdéseknek, mindenkor.

Érdekes továbbá az is, hogy az amúgy fröcsögő, sokszor férfiakat is megszégyenítő módon gyalázkodni képes nőnemű egyedek, ha jogaikról van szó, milyen ájtatos képpel tudják sajnáltatni magukat.

Szeretném üzenni az összes, magát haladó, erős, független, 21. századi nőnek tituláló személynek, hogy sajnos baromira nem elég pusztán az, hogy nők vagyunk. Nem illet meg ezért minket semmi jobban, mint egy férfit, semmi nem jár automatikusan azért, mert nők vagyunk.

Nem tisztelnek ezért minket jobban, ha a tiszteletért nem dolgozunk meg, és nem jár kitüntetett figyelem sem számunkra csak úgy.

Hogy a Momentum kedvenc politikusát, Gyurcsány Ferencet idézzem: „Az Ember érdekel. Ahogy van. A többi mehet a pokolra”.

Tulajdonképpen egy kezem is sok, hogy megszámoljam, hány olyan női politikus van a magyar politikai színtéren jelenleg, akire joggal lehetünk büszkék, de – talán nem véletlenül – szinte egyikük sem az ellenzéki térfelet erősíti. Szóval, még ha első helyen is szerepelnénk a „női kvóta listán”, semmit sem érne, ha ezzel párhuzamosan a parlament nem kellően rátermett képviselők sokaságával lenne tele.

Hiszem, hogy rengeteg nő vállal szerepet a közéletben, ha erős női politikusok példáját láthatja – írja Donáth Anna, aki valójában sajnos nemigen lehetne büszke képviselője a kategóriának, melybe saját magát sorolta. Az EP-ben hőbörögni bárki tud: nem az az erős nő, aki feminista és nemzetgyűlölő lózungokkal próbál operálni időről időre érdemleges üzenetek híján, hanem, mondjuk, aki két-három gyereket nevel, családjában helyt áll és e mellett 0-24-ben a haza ügyét viszi. Bár a momentumos lányok az utóbbi kritériumok hallatán biztosan sikoltozva rohannak ki a világból… Az erős Magyarországhoz erős nők kellenek – tromfol rá mondandójára a hirdetés végén Donáth, aki két hazaárulás között azért mindenféle női lobbihoz nagyon szívesen használja fel országunk nevét.

Egy erős Magyarországhoz erős nők – és férfiak kellenek. Ketten, együtt.

Halálosan unalmasak a tartalom nélküli sápítozások, a valódi, 21. századi problémákról történő figyelemelterelés.

Hogy a nők alanyi jogon követelnek minden olyan dolgot, mely lassan jócskán meghaladja az észszerűség és sokszor sajnos személyes képességeik határát is.

Donáth Anna, Cseh Katalin, Kunhalmi, Bangóné, Vadai, Gy. Németh, Bősz, Szél és még sokan mások pedig továbbra is úgy állnak majd előttünk, mint rossz példák: általuk mindig fogjuk tudni, milyen nők nem akarunk lenni sosem.

Az eredei írás a VASÁRNAP.HU-N jelent meg 2020. február 15-én.

Continue Reading