Mei Er: Romvirágok

„Hadd jöjjek vissza hozzád, az üres csókokhoz
a sűrűségedből megtapasztalni a tapintást
az én nagyszerű semmim vagy
illatos testemből pedig kristályos virágok nőnek
Én vagyok létezésed egyedüli oka
hétszázmillió éve, én vagyok te
igazi és gyönyörű romod”

/Mei Er: Tizenkettő mögött. Kossuth Kiadó. Budapest, 2021. részlet./

Continue Reading

HAMVAS BÉLA: KARNEVÁL

IV. könyv, részlet

„(unalom és rezignáció és apátia és ataraxia és engedni és engedni, anélkül hogy a dolog komoly áldozatba kerülne, lassan lemorzsolódni, semmi él, semmi konfliktus, félig letagadva, inkognitó, álarcban elbolondítva, fáradtan, álmosan, mindig tekintettel lenni, az egész olyan aprócska lesz, pseudoautonómia, jó előre mindent feladva, titkolt elégedetlenséggel, fojtott lázadásokkal, szomjasan, kiábrándulva, hiábavaló álmokkal, támolyogva, még az igazi szenvedéshez se jut el soha, az igazi örömről nem is szólva, félmegoldások, abbahagyott mondatok, rosszabb, mint a hazugság, elhallgatás, egymástól való félelem, a kényszer állandó tudata, fogság, nekibuzdulás, hogy most aztán, csend s fogcsikorgatás, félhomály, narkotikumok és pótörömök, látni, hogy mind így van, és a nők szenvedése, hiába, egyetlen csók nélkül, mert hitványságukat féltik, hogy elégnek, pedig csak a tűzben lehet élni, reszketnek, a holnap, a holnap, mindig ez a borzalom, hogy mi lesz, ugyanaz a langyos unalom és fals visszhang és fáradt várakozás, hitetlen tévelygés, nincs pillanat, nincs elhatározás, se jó, se rossz, csak laza derengés, aggodalom, lopott pillantások, megdermedő szenvedélyek és a félelem, hogy ebből bosszú lesz és irigység és könnyek és csendes kétségbeesés, még a külső hajrá jól jön, amibe magát fojtogatja, és szédülhet a forgatagban, ahol semmi sem történik, csak mindenki menteni akarja, aki menthetetlen, de a vészből önmaga helyett vak macskát, elszorult torokkal beszél arról, ami nem is volt igaz soha, álmodozik, hogy végre szólhasson, és némán elhalad a mellett, aki szomjazik, ha csak pillanatig is kigyúlna, de nem, szakad, és fogynak a percek, hiába őrzi, és rakja el dobozokba, eldugja, hogy megmaradjon, fogy és fogy a doboz, és kiürül, és a pillanat elpárolog, elérhetetlen távlatok, mi jobb? mi jobb? De a jót a két rossz között elejti, a pad alá gurul a sötétbe, hiába keresi, csak a keze lesz maszatos, feláll, azt mondja, nem találom, a garas elveszett, és a szegény elveszett garast eltemeti, szegény, sírjához mindennap kimegy, és gyászruhát ölt és könnyezik, szegény garas meghalt, szegény jó garas, szegény, az egyetlen volt, aki szeretett, a sírban nyugodna, de nem tud, mert elveszett a sötétben, a pad alá gurult, nincs, ó, gyászolni minden garast, és szemére hányja, hogy boldogságáról nem gondoskodik, pedig aztán megérdemelné, hiszen annyira, legalább tudná milyen, egyetlenegyszer ihatna, ha már nem tudja, legalább ne tudná, emlékszik? honnan? ki tudja? ne tudná, számára külön előjegyezve és fenntartva, nem érti, mikor nincs, és nem is lesz sohasohasoha, pont ő, aki annyira tudja, hogy ez a nincs a van, és hiába nincs, az egyetlen van, mindig távolabb és távolabb, és haza kéne menni)”

Continue Reading

KÉTFÉLE EMBER VAN

Kétféle ember van. Az egyik, mikor az utcán elbámészkodik, s megüti a lábát egy kőben, így szól: „Hű, de ügyetlen voltam”. Erre megdörzsöli sajgó lábát, s eltökéli, hogy máskor majd jobban fog vigyázni. A másik, mikor szórakozottságában belevágja lábát ugyanabba a kőbe, így szól: „Ez Magyarország”.

Írta Kosztolányi 1930-ban, Lenni vagy nem lenni című írásában. Lám, nincs új a nap alatt.

Continue Reading

NATHANIEL HAWTHORNE: A SKARLÁT BETŰ (2)

„Valahányszor meglátott valamit, ami örökké éber kíváncsiságát fölkeltette, odaröppent és úgyszólván kiragadta az illető embert vagy tárgyat, mint jogos tulajdonát, de csak amennyire kedve tartotta, anélkül, hogy saját hangulatait csak a legkisebb mértékben is ahhoz igazította volna.”

/Nathaniel Hawthorne: A skarlát betű/

Continue Reading

GYŐRFFY ÁKOS: HAZA

„Ez a világ ott volt körülöttem, ez a világ bennem volt, mégsem lehettem jelen ebben a világban, mert olyan erőkkel kellett folyamatos, kíméletlen küzdelmet vívnom, amelyek ennek a világnak az elpusztítására törekedtek. (…) A sárkány, ahogy az angyal is, mindenki életébe betör, hogy felforgassa és szétzilálja az ember hamis és gyáva gondolatvilágát. Ezeket a találkozásokat nem kerülhetjük el.”


/Győrffy Ákos: Haza/

Continue Reading

Oriana Fallaci: Ha meghal a Nap

„És akkor megértettem, hogy ez nem közöny volt bennük, nem ridegség volt. Még csak nem is szemérem: az élet egyfajta elfogadása. Mert csak az élet elfogadásával lehet elfogadni a halált, és a halált el kell fogadni, bárhogyan is jön, bármelyik pillanatban jön is, a halál része az életnek, a halál az ár, amit az életért fizetünk, és siránkozni ezen gyerekes dolog. Gyengékhez méltó. És irracionális emberekhez. Öregekhez. És jó emberekhez méltó, ha akarod, de a jövőnek nincs szüksége jó emberekre, akik megvásárolnak egy fát, hogy ki ne vágják (…).”

/Oriana Fallaci: Ha meghal a Nap/

Continue Reading