Recenziók Archívum - Keskeny Körökben

AKKOR IS VAN, HA NINCS

2022-11-28 Nincs hozzászólás

„Mintha nem is élnének, csak mint a kísértetek, akkor kelnének életre, ha a férfi forró szenvedélyéből egy kortyot ihattak”

– írja Hamvas Béla 1948-ban Cave poetam című feljegyzésében „a nőről”. Hamvas életműve szinte számtalan nézőpontból vizsgálható, a Medio Kiadó azonban hiánypótló gyűjteménnyel lepte meg az olvasókat az író születésének 125. évfordulóján. A női nemmel, eszményképpel és a szerelemmel Hamvas műveiben lépten-nyomon találkozhatunk, de pontos leírások helyett inkább utalásokat, különböző gondolatelemeket és „értekezéseket” találunk. Ennek ellenére

nem túlzás azt állítani, hogy A Szépség istennői című összeállítás viheti az olvasókat a legközelebb, ha nem is Hamvas nőkről alkotott képének teljes megismeréséhez, de annak leginkább reális értelmezéséhez.

A kötet egyik érdekessége, hogy bizonyos oldalakon QR-kódot találunk, amelyeket leolvasva Fekete Ernő és Fullajtár Andrea színművészek előadásában hallhatjuk az adott szövegrészleteket.

Katona Zsuzsa és Thiel Katalin nagyszerű munkát végzett a kötetbe kerülő anyagok összeválogatásánál, így Hamvas számos művéből, például a Scientia Sacrából, A babérligetkönyvből, a Karneválból, a Sareptából, az Arkhaiból, a Silentiumból és A bor filozófiájából is olvashatunk részleteket. A gyűjtemény egy másik szakaszát képezik Hamvas Béla levelezései édesanyjával, munkatársnőjével, tanítványával és természetesen második feleségével, egyben legnagyobb szerelmével, Kemény Katalinnal is. Róla egyik levelében azt írja, „Feleségem messze a legmagasabb rendű asszony, akit ismerek (azt hiszem, ő tényleg Szent)”. Azt, hogy saját hitvese került legközelebb Hamvas megértéséhez, bizonyítják a hozzá írt levelei – amelyekből szintén olvashatunk a kötetben –, visszaemlékezései, valamint a kötet nagyobbik részét kitevő Élet és életmű című, Hamvasról írt nagyívű tanulmánya. Kettejük kapcsolata minden nehézség ellenére egészen különleges volt, a közöttük lévő kötelék mély szellemi alapokon, egymás tiszteletén és főként a közös megismerésen alapult.

A legnagyobb tévedés, amit olvasóként elkövethetünk – különösen igaz ez Hamvas esetében –, ha félreértjük az írót. Ennek veszélyére írásában Kemény Katalin is többször felhívja az olvasó figyelmét, így ezt a válogatást is nyitott szellemmel és lélekkel kell lapozgatnunk, vigyázva, hogy az egymásnak néhol ellentmondó gondolatok ne a zavarunkat erősítsék, hanem kibontakoztassák, kiegészítsék a hamvasi nőképet. Utóbbit ugyanis nem lehet pontosan definiálni, Hamvas különböző életszakaszaiban és műveiben eltérő megnyilatkozásokat, ahogy ő írja, „léha” és „könnyelmű” gondolatokat fogalmaz meg. „A nő halhatatlansága a mulandóságában van. Ezért női minden, ami ének és tánc, gyümölcs és virág, étel és ruha, évszak és hangulat, érzelem és gondolat, társadalom és test. Mindaz, ami eltűnik éspedig nyomtalanul” – jelenti ki Hamvas, hogy aztán később a szeretett nőt örök és áradó, éltető erőként jelenítse meg:

„Mert ő az egyetlen, aki úgy tud lenni, hogy akkor is van, ha nincs. Ha tudom, hogy titok vagy, nem vagy az többet. De nem tudom. Csak egyet: rajtad keresztül jöttem, s rajtad keresztül jutottam ilyen tájra és ismét rajtad keresztül más-más világba, varázsba, magamnak hitt magamba, ami más volt”.

Egy biztos: Hamvas Béla szeretett, méghozzá „megszentelt” módon, úgy, ahogyan csak „két psziché” szeretheti egymást.
(A szépség istennői – Hamvas Béla a női eszményről, a női nemről, nőkről, szerelemről. Szerkesztette: Katona Zsuzsa – Thiel Katalin. Medio Kiadó, Budapest, 2022, 126 oldal. Ára: 3990 forint)
A recenzió nyomtatásban a Magyar Nemzet Lugas című mellékletében, október 29-én jelent meg.

Az Instagram-linkért kattints ide!

Recenziók

FÖLDREPEDÉS

2021-08-23 Nincs hozzászólás

„A könyv egyes versei maguk is olyanok, akár egy-egy földrepedés. Néhol magabiztosan észleljük magunkat és sorsunkat, kapaszkodókat találunk »miértjeink« megértéséhez, hogy aztán néhány sorral később feneketlen mélységbe
zuhanjunk, de hogy pontosan hová, arra már nem kapunk választ. Mindenkinek saját útja van a Tizenkettő mögött, éppen azért, mert nincs ránk erőltetve a mondanivaló, a kötet velünk együtt hullámzik, ki tudja, mióta, talán a világ kezdete óta. (»Vad szél fújja meg fájdalmad kürtjét / a változékony örvény nyomokat keres / bolyongó kísértetek után.«)”

Mei Er kínai költőnő Tizenkettő mögött című kötetére egy leányfalui könyvesboltban akadtam rá a nyár folyamán, utólag pedig rájöttem, hogy ez nagyon nagy szerencse volt. Erről az igazán misztikus könyvről jelent meg recenzióm a Magyar Nemzet Lugas című hétvégi mellékletében. Mindenkinek szeretettel ajánlom a kötetet olvasásra!

Recenziók

BŐR ÉS LEVÉL HATÁRÁN

2021-06-01 Nincs hozzászólás

Sirokai Mátyás versei a betondzsungelen túli világról

Sirokai Mátyás könyvét olvasva három dolog azonnal világossá válik. Először is: mondanivalójához a legközelebb úgy juthatunk, ha magunk is természetközelben vagyunk olvasása közben. Másodszor: nem szükséges több száz oldalon át értekezni ahhoz, hogy húsba vágó gondolatok szülessenek a körforgásról, amelynek rövid életünk is része. A harmadik tanulság pedig éppen az utóbbiból következik: ami a betondzsungelen túl van, az nem holmi makett vagy díszlet, amely megszínezi a városképet. A növények, a fák és minden felbukkanó fűszál együtt él és lélegzik velünk, akkor is, ha erről mi időről időre elfelejtünk tudomást venni. „Nemcsak én mászom a fákon, a maguk lassú és türelmes módján ők is kapaszkodnak belém.”

A Lomboldal az ember és a természet elfelejtett egységéről beszél. Ez az egység olyannyira magától értetődő, hogy olvasás közben sokszor alig tudjuk eldönteni, hogy egy gyökereivel a „felső és alsó” világot elválasztó évszázados fáról, vagy inkább saját magunk, az ősi ember képéről kapunk pontos leírást. „Életben tartani egy hangot, a fák lepecsételt szájára függesztett szemekkel, életben tartani a szobamély csendben, gerinc melletti izmaid helyett könyvek gerincét simítva, egy hangot, ami csak a fejemben szól, de valóságosabb a szájnál, ami a fülemre tapad, enni kér, életben tartani, ami előbb kezdett beszélni mint én magam, ami velem van még álomban is, egy hangot, ami megnevez, elhatárol, mégis az egyetlen, amin meg tudok szólalni, életben tartani azt, ami a saját ellenségemmé tesz, de nélküle csak a véráram zúgása marad, két madár búcsúröptének íve a hajnali égen, egy levél útja a lombketrectől a talajig és a földbe, életben tartani, miért is akarom.”

A kötetet olvasva először nehéz megtalálni a logikát a különböző szövegrészek műfaji és stílusbeli váltakozása között, de csak amíg rá nem jövünk, hogy maga a könyv is olyan, mint egy növényekkel teli erdő: szabálytalan, göcsörtös, itt-ott burjánzó, máshol egészen csupasz. A sok különálló rész így alakul át észrevétlenül tökéletes egésszé, amelyben Sirokai Mátyás a jóga és a kötéltánc mozdulatsorainak mély megélése által tanít minket érzékelni a pulzáló, sejtjeinken keresztül belénk áramló energiát.

Ennek az energiának, a természet és ember között áramló, kétirányú lüktetésnek ad kifejező elnevezést Sirokai, amikor az általa alkotott „növénylés” kifejezést használja. Ez a növényi lét adja a könyv alaphangját, amely egyszerre nyugodt és zaklatott, egyszerre suttog és kiált. Szerves részekké válunk, a növénylés által találjuk meg az egyensúlyt. Meditáció ez, a törzs gyűrűi valójában az én koncentrikus köreim, amelyek mindig is hozzám tartoztak, mégsem kerülhetek hozzájuk elég közel.

„Az erdő koncentrikus köreiben egyre beljebb hatolva mintha leválna minden, amit a mindenkori emberi természet tárgyköreibe sorolhatunk – a szavakig bezárólag. És ez a némaság talán beszédesebb, mint bármi más.” Egy új, titkos nyelv az, amire a Lomboldal olvasása során rábukkanhatunk, pontosabban: ráérezhetünk.

Sirokai könyvét letéve másként fúj a szél, másként csiklandoznak a fűszálak. A föld illatába keveredik a mindenség. Nem marad más hátra, mint szűkös látóterünkből fölfelé tekinteni, oda, ahová csak a fák ágai érhetnek el, és olyan mélyre jutni, ahová csak az igazán erős gyökérzet hatolhat.

Megjelent a Magyar Nemzet Lugas című mellékletében 2021. május 29-én.

A recenzió online linkje: https://magyarnemzet.hu/lugas-rovat/bor-es-level-hataran-9889694/

Recenziók

FÖLDÉNYI F. LÁSZLÓ: A MELANKÓLIA DICSÉRETE

2021-04-22 Nincs hozzászólás

A MELANKÓLIA GAZDAGÍTJA AZ ÉLETET, DE AKIT UTOLÉR, AZ KÖZBEN MÉGIS ÚGY ÉRZI, MINTHA KISEMMIZTÉK VOLNA

Szárnysuhogás hangjára keltem még azelőtt, hogy az ébresztőm megszólalt volna. A zaj idővel nemhogy szűnni kezdett volna, de egyre hangosabb lett. Álmosan az ablak irányába fordultam. Elsuhanó árnyakat láttam, ami bizonyította, hogy nem csak egy éppen véget érő álom űz tréfát velem. Elfogott a félelem, hogy a nagyon is létező madarak esetleg a frissen ültetett muskátlijaim iránt tanúsítanak érdeklődést, ezért kipattantam az ágyból, fogtam egy széket, az ablak elé tettem, és a tetejére lépve kinéztem az ablakon.

A gang korlátjáról egy gyönyörű, sárga csőrű galamb nézett farkasszemet velem. Nem az a fajta, amilyet a városban sétálva úton-útfélen látni. Ez egy hatalmas madár volt, amely fejét enyhén oldalra billentve pontosan rám nézett, engem nézett. A levelekről csöpögő éjszakai eső, a hajnali fények, vagy a bérház álmos falai – nem tudom, mi okozta, de megmagyarázhatatlan érzés kerített hatalmába. Fogalmam sincs, hogy hány percig néztük így egymást én, meg az a galamb. Mint később kiderült, éppen a lakásom fölött lévő falmélyedés tűnt a legjobb ötletnek fészeképítés céljából, a galamb a gangon fel-le sétálva-repkedve éppen azt mérte fel, hogy megfelelően választottak-e helyszínt párjával.

Azt hiszem, pontosan az ilyen pillanatokra érti Földényi F. László a melankólia meghatározására tett kísérletei során, hogy mindenki pontosan érzi, hogy miről van szó, de megfejteni senki nem tudja, meghatározni pedig még kevésbé.

Mégoly ravaszul és körmönfontan próbálják is a fogalmak hálójába zárni, mindenhonnan kisiklik.
Földényi F. László: A melankólia dicsérete. Jelenkor. Budapest, 2017

Földényi F. László A melankólia dicséretében saját, megtapasztalt benyomásai, művészi alkotások, különböző korszakok és emberek bemutatásával próbál közelebb jutni a melankólia meghatározásához, azonban aki azért venné kezébe a könyvet, hogy pontos definíciót kapjon, csalódni fog. („A melankólia olyasmi, amit ha megneveznek, már nem az, ami. Addig van jelen, amíg nem látni; ha pedig látni, akkor az már csak a ködképe.”) Mivel a melankóliát csak körülírni lehet, ezt viszont a lehető legpontosabban teszi a könyv szerzője.

A melankólia mindenekelőtt nem búbánat, rosszkedv, hanem belső erő, aminek birtokában az ember másra figyel, máshol fedezi fel azt, amit korábbi civilizációk „lényegnek” neveztek, s szakadatlanul rákérdez minden olyasmire, ami látszólag magától értetődő és evidens.
Földényi F. László: A melankólia dicsérete. Jelenkor. Budapest, 2017

Nem szabad szótlanul elmenni a könyv gyönyörű borítója mellett sem, amely Giorgione da Castelfranco A vihar című festményét ábrázolja, és amely Földényi F. László szerint a melankólia egyik legérzékletesebb példája.

A melankólia dicsérete a melankolikus beállítottságú emberek számára különösen lebilincselő olvasmány, de úgy hiszem, a könyv végére érve mindenki közelebb juthat néhány sötétben rejtőző, megválaszolatlan kérdés középpontjához.

Ez a melankólia. Egyidejűleg lázadás és rezignáció, föltornyosuló életerő és magába süppedés, inspiráltság és bénultság. Valóban túl van tudáson és érzésen. Nemcsak az derül ki ilyenkor, hogy milyen elenyésző a tudásunk a bennünket fölülmúló ismeretlenhez képest, hanem az is, hogy mennyire esetlegesek és tünékenyek az érzések, amelyeknek ki vagyunk szolgáltatva. A melankólia mély belátást nyújt, amely azonban, mivel az ismeretlenre irányul, a tudatlansággal társul. S közben a legkülönfélébb hangulatokat és érzéseket is képes magába fogadni. Szomorúsággal éppúgy társulhat, mint derűvel, vidámsággal csakúgy, mint levertséggel. Ideig-óráig; mert azután túllép rajtuk, hiszen nem egyszerűen érzésről van szó.
Földényi F. László: A melankólia dicsérete. Jelenkor. Budapest, 2017

Recenziók

UTAT MUTATVA

2021-04-16 Nincs hozzászólás

John Henry Newman, a XIX. századik egyik legnagyobb hatású vallásos gondolkodójának írásait olvasva az emberben a nyugalom, a megértés és a remény érzései váltogatják egymást. A Newman-brevárium egy válogatás a bíboros irodalmi munkásságából, amelyben Szentírás-magyarázatok, apologetikai és filozófiai írások, lelkiségi művek és dogmatika is találhatók. Mindez felsorolva az emészthetetlenség látszatát keltheti, azonban Newman gondolatai valójában világos, pontos válaszok a keresztény, az Istent kereső, a keskeny úton botorkáló emberben felmerülő, vagy önmaga számára még meg sem fogalmazott kérdéseire.

– mert mi egyéb a szemlélődés, mint az önfeledésig való megnyugvás az Istenre gondolásban?
Newman-brevárium. Szent István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója. Budapest, 2002. 106. oldal

Megfogalmazza a hittel kapcsolatos, korábban megfogalmazhatatlannak tűnő érzéseinket (számomra az ilyen „írók” talán a legbecsesebbek), eloltja félelmeinket, aggodalmainkat, de főként utat mutat azok számára, akik már megértették, hogy a „földi javak hiú reményén túltenni magunkat, hízelkedésbe és a világ dicséretébe beleunni, a földi nagyság ürességét belátni és az önmagunk iránti engedékenységgel szemben óvatosnak lenni, – mindez csak kezdete a vallásos életnek; csak a szív előkészítése, ami vallásos komolyságot foglal magában (…)”.

Református vallásúként sem éreztem idegennek magamtól Newman írásait, sőt, kevés ember tudja ilyen egyszerűen és befogadhatóan bontogatni azt, hogy mit jelent valójában kereszténynek lenni.

Recenziók

Harcol az emlékezet a szétlőtt Budapesten

2020-04-23 Nincs hozzászólás

Gyakran csinálják ezt az öregek – még utoljára el akarják mesélni történetüket, míg van kinek. Először talán közönyös türelmetlenséggel fordulunk feléjük, majd egyre nagyobb kíváncsisággal hallgatjuk őket. Budapest épületei a maguk sebei által, a veteránok „hősies melankóliájával” mesélnek a múltról, Békés Márton, Gyarmati István és Takács Tamás Péter pedig hosszú időt szántak rá, hogy történeteiket méltó módon megörökítsék. A Budapest hegei emlékezés és eszméltetés: hogy aztán az utcára lépve fullasztó szemmagasságunkból kicsit feljebb kezdjünk tekinteni. Ugyanis van miért.

2005-ben a BAH-csomópont közelében lévő, Fürj utca 2. szám alatti Táltos Óvodát lebontották. Pont az én óvodám volt, amikor vidékről a fővárosba költöztünk, számos gyermekkori emlékem színhelyévé vált. Az intézmény-nyilvántartás nem bizonyult segítőkésznek: a megszűnés oka – ismeretlen, helyére egy-két év alatt modern irodaházak, éttermek és társasházak kerültek. Még előtte azonban, az építkezés során száz kilogrammos második világháborús bombát találtak az óvoda épülete alatt, több mint tíz évvel később, idén áprilisban pedig robbanószerkezetek eltávolítása miatt zárták le az egész környéket.

Hiába, a rohanó modern embert szarkasztikus módon újra és újra megtorpanásra készteti a múlt súlyos emlékezete

– futottak át agyamon az első gondolatok a kötetet forgatva.

Múlt és jelen, régi és modern összefonódik. Az emlékezet pedig mindenki számára eltérő, elviseli a belső ellentmondásosságot, a konfliktusokat – értünk egyet Gerő Andrással, a kötet egyik szakmai lektorával, aki a könyv bemutatóján méltatásában elmondta, „akkor van baj, ha az eltérő emlékezeteket egyneműsíteni akarják”.

Budapest hegei, 58-59. o. – Gyarmati István felvétele

144 oldalba sűríteni azt a rengeteg nyomot, lövedékek és ágyúk okozta sebesülést, melyet fővárosunk épületei a világháborúk, az 1956-os forradalom és szabadságharc, a bombázások, nemzetünk háborús időszakai nyomán őriznek, nem könnyű feladat. Bizonyítja ezt, hogy Gyarmati István fotóművész

körülbelül 10 ezer felvételéből kellett kiválasztani azt a 68 képet, amely végül a kötetbe került.

Éppen a képek miatt a könyv akár albumnak is nevezhető, mely bemutatja, hogyan képezte le fővárosunk a történelem során szinte folyamatosan jelen lévő külső és belső konfliktusok hatásait.

Békés Márton a fotókat esszéisztikus szöveges fejezetekkel megszakítva, azokon néhol jócskán túlmutatva ad reális képet Budapest legváltozóbb, legmegpróbáltabb időszakairól. Teszi mindezt nem csupán a fővárosunkat formáló történelmi események, a modern város kialakulásának kikerülhetetlen bemutatásával, de

a különböző írások, naplóbejegyzések és emlékezések felkutatása által, nemzetünk lélekrajzának megrajzolásával is.

A szétlőtt épületek azonban Budapest nagyívű, sokszor fájdalommal teli múltján kívül mást is elénk tárnak: Békés Márton a kötet bemutatóján úgy fogalmazott, „mindig az élet győzedelmeskedik, számomra ez egy végső Isten-bizonyíték is”.

Budapest hegei, 22. o. – Gyarmati István felvétele

Bár Takács Tamás Péter nem tagadta, hogy nehéz feladatnak bizonyult a képek és a hozzájuk tartozó szövegek grafikai keretbe foglalása, az elkészült kötet a maga elegánsan visszafogott, letisztult, mégis dinamikus stílusával tanúskodik róla, hogy a Munkácsy-díjas grafikus igazán jó munkát végzett. A borítón lévő golyónyomok vakdomborral készült háromdimenziós kitapinthatósága szintén az egyedi külsőt erősíti.

A kötetet papíron hárman jegyzik, bemutatásakor azonban nem feledkezhetünk meg arról az igen sok lelkes lakosról sem, akik a felhívásoknak eleget téve, elküldött képeikkel, emlékezéseikkel, történeteikkel segítettek annak összeállításában.

A Budapest hegei könyv bemutatóján. A képen (balról jobbra) Takács Tamás Péter, Gyarmati István, Békés Márton, Gerő András és Tallai Gábor. Kép forrása: Terror Háza Múzeum

Nem vitás, hogy a Budapest hegei épp jókor, épp a legjobb kezekben született. Világos, hogy nem pusztán az épületekről, a városról, de Budapest társadalmáról is szól, vagyis rólunk. A hanyatló, filmdíszletnek is beillő épületek kiváltotta szomorú belenyugvás mellett a jövőbetekintés fontos feladatunkká válik, ugyanis

a város képe mindig a benne élők lelkiségét tükrözi vissza.

Éppen ezért, a mulandó külsőt szép lassan elengedve a romolhatatlan, állandó és lüktető bensőn kell munkálkodnunk.

„Ez a város igazi arca: az elindulás vacillálása, az érkezés bizonytalansága és a közötte váratlanul alakuló találkozások. Szerves szervezetlenség. Alaphangja az a homályos sejtelem, hogy nem kell mindig vidámnak lenni.”
/részlet a kötetből/

Békés Márton – Gyarmati István – Takács Tamás Péter: Budapest hegei. Kiadja a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány. Budapest, 2019., 144 oldal, 3500 Ft.

Kiemelt kép forrása: Terror Háza Múzeum

Az írás eredeti megjelenési helye: VASÁRNAP.HU.