CSAK A CSÖND

Csak a csönd hangját hallottam, azt az ismerős semmiben-sercegést. Lágy karjait szorosan körém fonva köszöntött, mintha régi ismerősök lennénk. Duzzadó levelekre száradt esőcseppek játszanak el nem engedőst. A minap egy leomlott homlokzatot láttam. Elkerítették, de én a törmelékbe gázolva tapostam ki magunkat. Istenem, de gyönyörű volt így, az elmúlás küszöbén. Csak idő kérdése, hogy eltörjön egy borospohár – kacagnak rajtam a folyamatok és engedik, hogy óvatos legyek. Óvatosan karcolgatlak szilánkjaimmal, míg ki nem serken a hosszan érlelt borzongás. Három dobozban elfér az életünk. Lágy ajtóélek okoznak ismeretlen súrlódást.