„Olyan ember, aki szívesen hódol meg, igen ritka. Elvetemült ember kevés van, az igazságot nem jó megtagadni, s ezekről az emberekről köztudomású, hogy szociálisan negatív lények. De éppen olyan ritka az olyan ember, aki az igazságot nem áldozza fel, és tekintet nélkül arra, hogy az életmenetére kedvező, vagy kedvezőtlen, az igazság mellett kitart és nem alkuszik, inkább vállal szegénységet, mellőzést, üldöztetést, megalázást. Ez az ember tisztában van azzal, hogy az igazság őt a csávából nem fogja kihúzni, de ezt nem is kívánja. Életének tartalma nem az, hogy az igazság, amiért mellette kitart, az élet különböző kellemességeivel megjutalmazza, hanem tekintet nélkül annak következményeire, egyszerűen az igazsághoz való hűség. Rettenetes dolog az igazságtól elhagyatva élni, és elfulladó szorongással látni, a hazudozás miképpen diadalmaskodik, és a korrupt ember miképpen részesül az élet pozitívumaiban, az igazság beavatkozása pedig késik, késik és egyre csak késik, és nem történik semmi, az elaljasodás fokozódik, és az ember abban a hiszemben kezd lenni, az igazság merő rögeszme, ő pedig idióta és fantaszta és hibbant görcsben él, miközben szemét lehunyja és sóhajt: igazság. Hűségem a tied, nem kell, hogy megjutalmazz, nem kell, hogy fölemelj és megments és győztessé tégy, ha el is hagytál, én nem foglak elhagyni, és hűségem a tiéd.”
HAMVAS BÉLA: PATMOSZ I.
