Az utóbbi években keresztyén ünnepeinkhez – legfőképp a karácsonyhoz – közeledve egyre nagyobb aggodalommal tölthetnek el minket az ünnepi reklámok és a streaming-szolgáltatók várható kínálatai. Ez az aggodalom nem ok nélküli, bizonyára sokan emlékeznek a Netflix 2019-ben legyártott, Krisztus első megkísértése című, botrányos filmjére, amelyben Jézus Krisztust homoszexuálisként, Szűz Máriát pedig házasságtörő asszonyként ábrázolják. A két évvel ezelőtti sokkhatás óta az ideológiailag elkötelezett, keresztyénellenes fősodor egymásra licitálva igyekszik minél polgárpukkasztóbb tartalmakkal gyalázni a keresztyénséget, hívők millióit sértve meg ezzel.

Éppen ezért nem érhet minket meglepetésként, hogy az idei évben sem maradunk keresztyéngyalázó műsorok nélkül, hiába kellene olyan égető problémákkal foglalkozni inkább, mint a lassan két éve tartó koronavírus-járvány, az egész világra kiható migrációs válság, a keresztyénüldözés, vagy a világ különböző pontjain tapasztalható, egyre feszültebb politikai, több helyen háborús helyzet.

A norvég posta két évvel ezelőtt kezdett el ünnepi hirdetéseket készíteni karácsony közeledtével, kampányuk azóta az ország ünnepi szezonjának részévé vált. Az idei reklám azonban hatalmas visszhangot váltott ki, mivel a posta úgy döntött, legújabb ünnepi alkotásában arról emlékezik meg, hogy az ország ötven éve dekriminalizálta a homoszexualitást. A reklám tehát idén egy férfi történetét meséli el, aki beleszeret a Mikulásba, majd a film végén a két férfi csókot is vált.

„Ha azt vesszük, hogy Jézus sem volt fehér, akkor akár azt is hihetjük, hogy Szűz Máriának szakálla volt, nem?” Ezt már Riccardo Simonetti, az Európai Parlament LMBTQ-ügyekért felelős jószolgálati nagykövete mondta, majd arról posztolt közösségi oldalán, hogy egy Siegessäule nevű LMBTQ-magazin címoldalán pózol transznemű Szűz Máriaként. Mellette egy fekete férfi áll mint Jézus nevelőapja, József.

Aggasztó történetek, de még aggasztóbb az a tehetetlenségből adódó ingerképtelenség, amely a nyomukban jár. Keresztyén hitünk egy méltatlan ideológiai küzdelem eszközévé silányult, akarva-akaratlanul sodorva minket a politikai és világnézeti sárdobálásba.

A keresztyénséget ugyanis minden politikai oldal felhasználja valamilyen módon, és egyáltalán nem érdek nélkül. Az egyik el akarja törölni, relativizálni akarja tanait, gúnyolódva igyekszik hitelteleníteni, a másik szomjazik a támogatására, irányítani akarja, mintha az egyháznak Istenen kívül mást is szolgálnia kéne.

Mi marad majd, ha templomaink kávéházakká, lelkészeink bűnbakokká, ünnepeink gúny tárgyává, a hívek pedig szkeptikussá válnak? Mit kell tennünk, ha a jobb és a bal kéz marionettbábuként próbál velünk mutatványokat csináltatni?

Meddig szabad tűrni az evangélium meggyalázását, Jézus kigúnyolását, a keresztyén tanítások átformálását?

A keresztyén élet harcos élet. Kétezer éve állunk támadás alatt, hogy is ne váltunk volna harcosokká? Sokszor azonban elfogy a lelki muníció; az egyetlen fegyverünk, amit kaptunk és birtokolhatunk. Az aggasztó hírek, a vészjósló folyamatok, a szélsőséges ideológiák és a vallásunkat érő folyamatos támadások alatt összeroskadó ember talán még sosem vágyott úgy a pusztába, mint manapság. Oda, ahol kiürül a fej, megtisztul a szív, megerősödik a hit. Ahol küzdhetek a túlélésért türelemmel, tiszta fejjel, akkor is, ha fáj, akkor is, ha nem akarok, erőtlenül is bármi áron, még ha úgy érzem, már szeretni is képtelen vagyok. Soha bele nem nyugodva is elégedetten róni köreinket, mindenkinek a sajátját, összeérnek, kitaposni, véknyítani, ha kell, százszor is újra és újrakezdeni. Ki merné unalmasnak nevezni ezt az örökké kereső küzdelmet? Streaming-szolgáltatók szabta, rozoga életek.

Legújabb publicisztikám a Reformátusok Lapja aktuális számában jelent meg.
Link: https://reformatus.hu/…/korkoros-pusztasagok-kincses…/