IMAKÖR – A REFORMÁTUS EGYHÁZ KITÖRÉSE A KOMMUNISTA URALOM BÉKLYÓJÁBÓL

„A nemzeti és egyházi forradalom leverése után elkezdődött a kegyetlen megtorlás ideje. A megújulási mozgalom tagjait és a forradalomban aktív szerepet vállalók nevét, illetve tevékenységét évtizedekkel később is számon tartották, a legártalmasabb „reakciósnak” minősített lelkészek még jóval a forradalom után is különleges megfigyelés alatt álltak. Sok lelkészre néhány napos fogda vagy bebörtönzés várt, többeket rendőri felügyelet alá helyeztek. Ravasz László még februárban visszatért leányfalui száműzetésébe. Bár az egyházak fellélegzésére egészen a rendszerváltozásig kellett várni, a reformáció jelmondata, az „Ad fontes!”, azaz „vissza az alapokhoz” a kommunizmus alatt is végigkísérte a hívő egyház szellemiségét.”

Írásom a Magyarországi Református Egyház kommunizmus alatti elnyomásáról és 1956-os forradalmi szerepvállalásról a Magyar Nemzet október 30-i számának Lugas című mellékletében.

Continue Reading

EGY NAGYSZABÁSÚ ÁLOM MEGVALÓSULÁSA

A kommunizmus rendszeres és módszeres támadása 1948-ban indult meg a református egyház ellen, amelynek Ravasz László püspök is áldozatául esett: 1953-ban Leányfalura vonul vissza, 1957-től haláláig ott is él, teljes visszavonultságban.

A kommunizmus áldozatainak emléknapján különösen szívesen emlékszem vissza Tegzesné Bibó Borbálánál, Ravasz László unokájánál tett decemberi, leányfalui látogatásomra, akivel Ravasz Lászlóról, az épülő emlékházról és arról is beszélgettünk, hogyan töltötte kényszerű száműzetését a településen a derűs, ám a krisztusi megpróbáltatások hordozását egész életében gyakorló püspök.

A cikk a Reformátusok Lapja 2021/1. számában volt olvasható: https://issuu.com/digireflap/docs/2021_01szam

Fotók: Sebestyén László

Continue Reading