NAT-RA HÚZOTT FRUSZTRÁCIÓK

A NAT körül az utóbbi időben kialakult csatározást aligha nevezhetjük vitának – amely kifejezés alapvetően személyek szóban vagy írásban történő szellemi küzdelmét jelenti érvek és ellenérvek felsorakoztatásával egy kérdés eldöntésére, egy álláspont kialakítására, rögzítésére. A megújított alaptanterv ügye szakmai érvek ütköztetése helyett sokkal inkább politikai meggyőződések és oldalak polémiájává silányult: a hozzá nem értők, vagy ami még rosszabb, kizárólag egyes médiumokból tájékozódók sokaságának álláspontja szépen lassan alaktalan gyűlölethalmazzá eszkalálódott.

Kisétált a tornaóráról, és felakasztotta magát egy negyedikes fiú Kozármislenyben” – olvashatjuk a 444.hu minap megjelent írásának címét, a cikk alatt pedig az alábbi hozzászólásokat találjuk (például): „Az iskola nem a gyermekek igényeit kielégítő intézmény – értjük, kedves Takaró… itt az eredmény”. Vagy: „Az új NAT még keményebben és pszichésen is megterhelő munkát követel az iskolás gyerekektől, akik közül a gyengébbek könnyen lehet, hogy több ilyen esetet is megpróbálnak (…). Túl vannak terhelve mind a tanárok, mind a diákok, és itt az eredménye a túlzott elvárásoknak és a Takaró-féle görények agyrém hozzáállásának”. Világos, ugye? A valószínűleg mentális problémákkal küzdő fiatal tettéért a még be sem vezetett Nemzeti alaptanterv és személyesen Takaró Mihály a felelős.

A fent idézett hozzászólások szellemi színvonalát most nem minősítve azért érdemes néhány dolgot helyretenni, mielőtt még elhinnénk, hogy a valódi problémákat tényleg a NAT-ban kell keresni. A gyűlöletkeltők Takaró Mihály ballib média által szétcincált, Magyar Nemzetben megjelent interjújának egyetlen fent említett mondatát szajkózzák, amelyben – ha igazán őszinték vagyunk magunkkal, és igyekszünk legalább lábujjhegyen a józanság talaján maradni – valójában nem sok kivetnivalót találhatunk.

Mert nem tudom, mikor vagy milyen indíttatásból kezdtünk el hirtelen a diákok mindenféle igényeiről beszélni, nekem anno annyi volt az igényem, hogy ne csak kakaó legyen az iskolai reggelihez, mert azt nem szeretem, és hogy kimehessünk az udvarra a húsz perces szünetben. Nem a diákok igényeit kell szem előtt tartani, hanem azt, hogy valójában mire van szükségük az ismeretátadás mellett. Az iskola – egyelőre legalábbis – nem kívánságműsor. 

A Nemzeti alaptantervről többségében olyan emberek fröcsögnek és mondják el (pontosabban ordítják a képünkbe) véleményüket, akik nemcsak, hogy nem olvasták, de fogalmuk sincs róla, valójában mi szerepel a kerettantervekben, vagy hogy kik, miért és hogyan állították azt össze.

Valójában végtelenül szomorú, hogy eljutottunk idáig: elég kimondani a nemzeti kultúra, a magyar identitás és az átörökítés szavakat ahhoz, hogy az ellenoldal képviselői valóságos agyérgörcsöt kapva köpjenek maguk elé.  

De talán még ennél is elkeserítőbb az a totálisan tébolyodott hozzáállás, amely napjainkban a gyermeket, a diákot mindenek fölé emeli. És mielőtt még a kormányt, a miniszterelnököt vagy a NAT-ot kezdenénk szidni az oktatás hibáiért, jó lenne elgondolkodni például azon, hogy a szülők mégis milyen képet közvetítenek gyermekeik felé tanáraikról és magáról az iskola intézményéről. (Egyébként is, miért teszünk úgy, mintha egészen idáig kedvenc időtöltésünk az alaptanterv tanulmányozása lett volna? Valójában körülbelül senki nem foglalkozik a NAT-tal a „háborús időszakokon” kívül, ami elég szomorú.)

A 21. századi gyerekek nagy része túlféltett, határtalanul elkényeztetett, s a legtöbben amellett, hogy alapvető illemszabályokkal és viselkedési normákkal sincsenek tisztában, szüleik által istenné avanzsálva nézik le saját tanáraikat és kérik ki maguknak a felnőttek döntéseit. Kár, hogy eredményeik általában közel sincsenek arányban saját elvárásaikkal. 

Ez az alaphelyzet, és lassan meglepődéssel konstatáljuk, ha némi tiszteletfélét vélünk felfedezni egy fiatal magatartásában. Totális tévedésben létezik a szülő, a gyerek és az iskola hármasa, és persze vagy a tanár, vagy az oktatás, vagy a kormány a hibás mindenért.

Elképzelhetetlennek tartom, hogy egy esetleges kormányváltás esetén ez a rengeteg szülő, tanár és mindenki, aki a társadalomra ontja negatív véleményét, hirtelen megkönnyebbült sóhajjal, mindennel elégedetten dől majd hátra. Akkor majd ki lesz a hibás, kit fogunk okolni azért, hogy a Janika egyest kapott, vagy hogy szegény gyerek nem tud játszani, mert bizony házit kell csinálni, hogy délután háromig tanórákon kell ülni, és hogy igen, sajnos vannak bizonyos alapvető elvárások a diákokkal szemben?

Sebaj, addig is ott van az elkorcsosult magyar oktatási rendszer, a gonosz, gyerekgyűlölő Takaró Mihály, meg a „sok hülye”, akinél mi persze mindent jobban tudunk. Az igazság az, hogy sokkal komolyabb problémák gyűrűznek a mélyben, mint a Nemzeti alaptanterv kérdése.

Személyes és politikai frusztrációk kerülnek felszínre egy-egy konstruktív vitát igénylő kérdésben, szétfeszítve és ellehetetlenítve ezzel az érdemi diskurzus kereteit és lehetőségét.

Legyünk egy kicsit józanabbak, mert végül tényleg nem marad az égvilágon semmink sem – s akkor leszünk majd csak igazán frusztráltak!

Az eredeti írás a VASÁRNAP.HU-n jelent meg 2020. március 9-én.

Continue Reading

BRUCK ANDRÁS: A SZENT LÁSZLÓ KÓRHÁZ EGY LEPRATELEP, „LÁTTAM FOTÓKAT RÓLA”

Az önjelölt szakértőknél talán csak egy rosszabb embertípus van: a gyűlöletkeltő panaszkodók csoportja. Ők azok, akik apokalipszist vizionálnak világjárvány idején, akik lökdösődve markolják fel az utolsó guriga toalettpapírokat a boltokból, akik mindenben és mindenkiben csak a rosszat képesek látni és persze egyfolytában, minden negatív történésért a fő-fő ellenséget, a megtestesült ördögöt, Magyarország kormányát hibáztatják.

Így történt ez Bruck András esetében is, akinek március 14-i Facebook-posztját illetően (rá lehet keresni, nem jár neki ingyen reklám) nehezen dönthető el, hogy a rengeteg pontatlanság és általánosítás a gyomorforgatóbb benne, vagy a szöveget átitató konstans gyűlölet.

Írása első felében Bruck bírálja Orbán Viktor digitális oktatásra vonatkozó bejelentését – hiszen szerinte a digitális oktatásnak nálunk nincsenek meg a feltételei, főként azért, mert a pálinkafőzés fontosabb volt az egészségügynél és az oktatásnál (ezt nevezem én filmbe illő csavarnak), „aztán még a pálinkánál is fontosabb lett a migráns és Soros, meg az olimpia, vagyis a digitális oktatáshoz szükséges infrastruktúra helyett lettek stadionok dögivel”. Szinte felsorolni is képtelenség, hogy mennyi minden helyett épültek stadionok és mennyi minden helyett költhettünk volna lélegeztetőgépekre, de még egy kis migránsozás és Sorosozás is kellett, nehogy kimaradjon valami a ballib lózungáradatból.  

Természetesen áldozatokat is kellett találni – hiszen ez kötelező elem liberáliséknál –, így az arcunkba van mondva, hogy „most egyszerre mindent rázúdítanának azokra az iskolákra és tanárokra, akiket ezerszer átvertek, akiktől a Nagy Központosításban minden pénzt, jogkört, hatáskört, oktatási és egyéb szabadságot elvettek, akiket zsarolnak, megaláznak”. Hogy mivel zsarolják vagy alázzák meg a tanárokat, az nem igazán derül ki, de nem baj, az ilyen kemény szavaktól nyilván ütősebbnek tűnhet e „magvas” gondolatokkal tarkított bekezdés.

De itt jön a kedvenc részem! Asszongya: „a járványügyi hálózat és szakma Orbán alatt szétverve, beolvasztva, a képzett személyzete elcsapva, a koronavírus elleni harc központjának kinevezett Szent László kórház maga is egy lepratelep – láttam fotókat róla -, (…)”. Ó, hát én kérek elnézést! Kérem szépen, Bruck András látott fotókat a kórházról, hát nyilvánvalóan nevezhetünk lepratelepnek egy olyan épületet, amelybe be sem tettük soha a lábunkat. És bár akiben van némi belátás, az nem tagadhatja, hogy több budapesti kórház is felújításra szorul, azonban a kórházak külső állapotából kiindulva az épületekben folyó egészségügyi ellátás színvonalát, milyenségét, valamint a kormányt bírálni igen együgyű, sőt mi több, a magyar orvosok megfeszített munkáját semmibe vevő hozzáállásnak tűnik.

Bruck András posztja végén persze még belerúg egyet-kettőt a lelki szemei előtt vélhetően már saját szégyene és alkalmatlansága mocsarában fetrengő Orbán Viktorba, amikor azt írja: „Orbán és kompániája agyban, technikában, műveltségben, képzettségben kb. annyira kompetens, mint ez a birtokát kamerával védő gazda. Hiába minden, nehéz egy fosztogatásra, hazudozásra, megtévesztésre, manipulációra beállt apparátusnak valami egészen másra: szolgálatra és szolgáltatásra átállnia”.

Bruck leírta az utolsó szót, majd vélhetően saját magával elégedetten rányomott a „küldés” gombra. Akár fel is háborodhatnánk, de tudjuk, a stílus maga az ember. Legalább két dologról a poszt írója azonban igencsak elfeledkezett. Az egyik, hogy ha valakinek, akkor a ballib ellenzéknek (s főként Gyurcsányék bukott társulatának) halvány lila gőze sincs arról, mit jelent szolgálni és szolgáltatást nyújtani. A másik, hogy bár a lejáratás, a fröcsögés és a semmitmondó, unalmas jelszavak puffogtatása a rengeteg gyűlölködő ember frusztrációjának levezetésére tökéletesen alkalmas, viszont éppen a butuska, értelmet és profizmust nélkülöző kommunikációja miatt a bejegyzés íróját komolyan senki nem veheti.

Egy valamit mindenképpen megtudtunk (hogy az „író” saját szavaival éljünk): Bruck András és kompániája agyban, technikában, műveltségben, képzettségben kb. annyira lehet kompetens, mint amennyire az itt kivesézett posztból kiviláglik. Csak sajnálat illeti azokat, akik egy egész világot megpróbáló helyzetben is csak gyűlölni, vádolni, bántani, megalázni és legfőképpen panaszkodni tudnak. És a legszomorúbb az, hogy ezen már meg sem lepődünk.

Bruck András posztja: 

Az eredeti írás a VASÁRNAP.HU-n jelent meg 2020. március 17-én.

Continue Reading