K. KRISZTINA ÍRÁSAI
Hogyan lett a Nyugat az LMBTQ-mozgalmak táptalaja? Mikor bontakozott ki a feminizmusból egy szélsőséges ideológia? Van-e a genderelméletnek helyes formája? Szilvay Gergely újságíróval az Alapjogokért Központ gondozásában megjelent A genderelmélet kritikája című könyvének apropóján beszélgettünk.
Az interjú a Magyar Nemzet május 11-i számában jelent meg, illetve online formában a linkre kattintva olvasható.
Kép forrása: Bach Máté/Magyar Nemzet
Nem tudom, hogy mit,
de elfelejtettem.
Így jutsz eszembe újra és újra;
a felejtésbe feledve.
G. FODOR GÁBOR: ORBÁN VIKTOR ÉS CSAPATA A FUNDAMENTUMOK MEGŐRZÉSÉRE ÉS MEGVÉDÉSÉRE VÁLLALKOZIK
A régi szabályok érvénytelenítésével egy új rend korszakába léptünk: Orbán Viktor politikájának kulcsa, hogy meg tudott maradni az emberek mellett, nemzeti ügyekre építő kormányzással nyerve meg a társadalom többségének támogatását – mondta G. Fodor Gábor a Magyar Nemzetnek. A politikai filozófus nemrég megjelent könyve, Az Orbán-szabály mellett a politikai jelentésadásról, az egységes jobboldal titkáról, valamint arról is beszélgettünk, hogy hogyan lehet kormányoldalról lázadni.
G. Fodor Gáborral készített interjúm a Magyar Nemzet április 30-i számában, valamint a linkre kattintva olvasható.
A MELANKÓLIA GAZDAGÍTJA AZ ÉLETET, DE AKIT UTOLÉR, AZ KÖZBEN MÉGIS ÚGY ÉRZI, MINTHA KISEMMIZTÉK VOLNA
Szárnysuhogás hangjára keltem még azelőtt, hogy az ébresztőm megszólalt volna. A zaj idővel nemhogy szűnni kezdett volna, de egyre hangosabb lett. Álmosan az ablak irányába fordultam. Elsuhanó árnyakat láttam, ami bizonyította, hogy nem csak egy éppen véget érő álom űz tréfát velem. Elfogott a félelem, hogy a nagyon is létező madarak esetleg a frissen ültetett muskátlijaim iránt tanúsítanak érdeklődést, ezért kipattantam az ágyból, fogtam egy széket, az ablak elé tettem, és a tetejére lépve kinéztem az ablakon.
A gang korlátjáról egy gyönyörű, sárga csőrű galamb nézett farkasszemet velem. Nem az a fajta, amilyet a városban sétálva úton-útfélen látni. Ez egy hatalmas madár volt, amely fejét enyhén oldalra billentve pontosan rám nézett, engem nézett. A levelekről csöpögő éjszakai eső, a hajnali fények, vagy a bérház álmos falai – nem tudom, mi okozta, de megmagyarázhatatlan érzés kerített hatalmába. Fogalmam sincs, hogy hány percig néztük így egymást én, meg az a galamb. Mint később kiderült, éppen a lakásom fölött lévő falmélyedés tűnt a legjobb ötletnek fészeképítés céljából, a galamb a gangon fel-le sétálva-repkedve éppen azt mérte fel, hogy megfelelően választottak-e helyszínt párjával.
Azt hiszem, pontosan az ilyen pillanatokra érti Földényi F. László a melankólia meghatározására tett kísérletei során, hogy mindenki pontosan érzi, hogy miről van szó, de megfejteni senki nem tudja, meghatározni pedig még kevésbé.
Mégoly ravaszul és körmönfontan próbálják is a fogalmak hálójába zárni, mindenhonnan kisiklik.
Földényi F. László: A melankólia dicsérete. Jelenkor. Budapest, 2017
Földényi F. László A melankólia dicséretében saját, megtapasztalt benyomásai, művészi alkotások, különböző korszakok és emberek bemutatásával próbál közelebb jutni a melankólia meghatározásához, azonban aki azért venné kezébe a könyvet, hogy pontos definíciót kapjon, csalódni fog. („A melankólia olyasmi, amit ha megneveznek, már nem az, ami. Addig van jelen, amíg nem látni; ha pedig látni, akkor az már csak a ködképe.”) Mivel a melankóliát csak körülírni lehet, ezt viszont a lehető legpontosabban teszi a könyv szerzője.
A melankólia mindenekelőtt nem búbánat, rosszkedv, hanem belső erő, aminek birtokában az ember másra figyel, máshol fedezi fel azt, amit korábbi civilizációk „lényegnek” neveztek, s szakadatlanul rákérdez minden olyasmire, ami látszólag magától értetődő és evidens.
Földényi F. László: A melankólia dicsérete. Jelenkor. Budapest, 2017
Nem szabad szótlanul elmenni a könyv gyönyörű borítója mellett sem, amely Giorgione da Castelfranco A vihar című festményét ábrázolja, és amely Földényi F. László szerint a melankólia egyik legérzékletesebb példája.
A melankólia dicsérete a melankolikus beállítottságú emberek számára különösen lebilincselő olvasmány, de úgy hiszem, a könyv végére érve mindenki közelebb juthat néhány sötétben rejtőző, megválaszolatlan kérdés középpontjához.
Ez a melankólia. Egyidejűleg lázadás és rezignáció, föltornyosuló életerő és magába süppedés, inspiráltság és bénultság. Valóban túl van tudáson és érzésen. Nemcsak az derül ki ilyenkor, hogy milyen elenyésző a tudásunk a bennünket fölülmúló ismeretlenhez képest, hanem az is, hogy mennyire esetlegesek és tünékenyek az érzések, amelyeknek ki vagyunk szolgáltatva. A melankólia mély belátást nyújt, amely azonban, mivel az ismeretlenre irányul, a tudatlansággal társul. S közben a legkülönfélébb hangulatokat és érzéseket is képes magába fogadni. Szomorúsággal éppúgy társulhat, mint derűvel, vidámsággal csakúgy, mint levertséggel. Ideig-óráig; mert azután túllép rajtuk, hiszen nem egyszerűen érzésről van szó.
Földényi F. László: A melankólia dicsérete. Jelenkor. Budapest, 2017
Végigsimítottam a sima kézfejen, az érintésre éhes ujjakon, a bőr alatt futó ereken. Ez egy más kéz volt; másé volt ez a kéz. A lélek tükre, ahol az ember véget ér. Még most is gyakran kísértesz álom és ébrenlét határán. Öt, zsákutcában végződő irány – önmegtagadás.
John Henry Newman, a XIX. századik egyik legnagyobb hatású vallásos gondolkodójának írásait olvasva az emberben a nyugalom, a megértés és a remény érzései váltogatják egymást. A Newman-brevárium egy válogatás a bíboros irodalmi munkásságából, amelyben Szentírás-magyarázatok, apologetikai és filozófiai írások, lelkiségi művek és dogmatika is találhatók. Mindez felsorolva az emészthetetlenség látszatát keltheti, azonban Newman gondolatai valójában világos, pontos válaszok a keresztény, az Istent kereső, a keskeny úton botorkáló emberben felmerülő, vagy önmaga számára még meg sem fogalmazott kérdéseire.
– mert mi egyéb a szemlélődés, mint az önfeledésig való megnyugvás az Istenre gondolásban?
Newman-brevárium. Szent István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója. Budapest, 2002. 106. oldal
Megfogalmazza a hittel kapcsolatos, korábban megfogalmazhatatlannak tűnő érzéseinket (számomra az ilyen „írók” talán a legbecsesebbek), eloltja félelmeinket, aggodalmainkat, de főként utat mutat azok számára, akik már megértették, hogy a „földi javak hiú reményén túltenni magunkat, hízelkedésbe és a világ dicséretébe beleunni, a földi nagyság ürességét belátni és az önmagunk iránti engedékenységgel szemben óvatosnak lenni, – mindez csak kezdete a vallásos életnek; csak a szív előkészítése, ami vallásos komolyságot foglal magában (…)”.
Református vallásúként sem éreztem idegennek magamtól Newman írásait, sőt, kevés ember tudja ilyen egyszerűen és befogadhatóan bontogatni azt, hogy mit jelent valójában kereszténynek lenni.
Kábultan időzök izzó fényednél
Viszketek, kaparom –
bőrömet égeti a szüntelen várakozás.
Fekete körökben álmodok,
Sugarad fényében önként elhamvadok.
A ma embere számára különösen nagy probléma, amit Heidegger így mond: „az ember léte a halál felé való lét”. Ezért az életünknek része a félelem és az aggódás, a bizonytalanság, amit most különösképpen átélünk. De mi marad nekünk, amikor eljutunk azokhoz a határkérdésekhez, amelyekkel emberi bölcsességgel, erővel, akarattal már nem tudunk mit kezdeni és nem tudjuk megoldani? Erre válasz a húsvéti evangélium: mert Isten, aki hatalmas, aki az élet pártján áll és szereti az embert, aki minden életnek forrása, nem akarja a halált – az életet akarja. Olyannyira, hogy ezt a szétesett világot, amelyben megjelent a halál, Krisztusban, egyszülött Fiában megmutatott szeretetében legyőzte.(…)
A ma embere egyenesen retteg a csöndtől, mert szembe kell néznie életének sokszor gyarló, hiábavaló voltával. Kérdés, hogy a mostani életmódunk meddig folytatható.
Steinbach József püspök úrral készített húsvéti interjúm a linkre kattintva olvasható:https://magyarnemzet.hu/…/az-orok-elet-tudataban…/…
„Csak úgy” nem lehet sétára menni. A sétának ugyanis külön misztériuma van; nem arról szól, nagyon nem, hogy akkor én most „kiszellőztetem a fejemet”, vagy „járok egyet”, esetleg „egészségügyi sétára indulok”. Egy valódi séta során az ember mindig többé válik annál, mint aki előtte volt. Legalábbis más lesz. Ha pedig mégsem, akkor kár volt egyáltalán elindulnia. Elpazarolt idő. Levegőzni a gangon is lehet.
Legújabb publicisztikám a Reformátusok Lapja legfrissebb számában olvasható. Link:https://issuu.com/digireflap/docs/2021_13szam
Túl erősen fogod a kezem – mondtad.
Elengedtük egymást,
de a szorítás
maradt.