„És akkor megértettem, hogy ez nem közöny volt bennük, nem ridegség volt. Még csak nem is szemérem: az élet egyfajta elfogadása. Mert csak az élet elfogadásával lehet elfogadni a halált, és a halált el kell fogadni, bárhogyan is jön, bármelyik pillanatban jön is, a halál része az életnek, a halál az ár, amit az életért fizetünk, és siránkozni ezen gyerekes dolog. Gyengékhez méltó. És irracionális emberekhez. Öregekhez. És jó emberekhez méltó, ha akarod, de a jövőnek nincs szüksége jó emberekre, akik megvásárolnak egy fát, hogy ki ne vágják (…).”

/Oriana Fallaci: Ha meghal a Nap/